Kulcsár Edit

A szervezők saját kapcsolati hálója jelentette az alapot. Ugyanis földrajzilag behatárolhatóan vannak olyan kultúrkörök, amelyeket jobban ismernek, ahova személyes kapcsolataik kötik őket.

PRAE.HU: Hogyan szövődik ez a kapcsolati háló?

Például úgy, hogy találunk olyan nagy formátumú alkotót, aki felhívja a figyelmünket kisebb, akár egzotikus népek színházára.

A Kínai Színházi Szövetség talán a harmadik fesztiválon megkeresett minket. Küldöttséggel érkezett, és a következő évben már egy kínai operát is meghívhattunk a fesztiválra. Három éve a Bergman Fesztiválra invitáltak bennünket Stockholmba. Verebes Ernő két-három színházzal azonnal kapcsolatba lépett. Igazi partnerségek alakultak ki, előadáscserék.

Barda Beáta és Szabó György

PRAE.HU: Hogy működik a Trafó nemzetközi térbe való beágyazottsága? Volt egy meglévő rendszer, amibe becsatlakoztatok?

SZGY: Meglepő és jó kérdés! Mit jelent beágyazódni? Az jut eszembe mint első lépés, hogy Regős János szólt a Szkénéből, amikor itt volt Michael Storhofer Salzburgból, és kiderült, lesz ott egy találkozó, amire ki kellene mennünk. Ez volt az Informal European Theatre Meeting. Ez ’86-ban történt, amikor még a Petőfi Csarnokban dolgoztam. Azért jött létre ez a szervezet, hogy az ehhez hasonló helyeket megpróbálja beemelni a nemzetközi körforgásba, így került be akkor a Szkéné és a Petőfi Csarnok. Aztán ez a network elkezdett egyre nagyobbá válni, lehetett fejlődni, lubickolni benne. Végül olyan naggyá vált a hálózat, hogy feltöredezett, és szeletek, különböző irányultságok jöttek létre. Egy másik fontos szervezet, amiben az A38 benne van, a Trans Europe Halles, ami iparépületekben futó kulturális intézményekkel foglalkozik, bár ott a zene dominál.

Pál Dániel Levente

A legértékesebb a személyes ajánlás. Ha hiteles vagy és megbíznak benned, akkor nemcsak megkérdezik a véleményedet, hanem adnak is rá.

Nádori Lídia

Van a már említett CEATL, az egyik elnökségi tagunk folyamatosan tartja velük a kapcsolatot. Egyesületi szinten más külföldi társszervezetekkel egyelőre nem vagyunk folyamatosan, egyesületi szinten összeköttetésben. Ezt inkább úgy kell elképzelni, hogy minden kollégának van a saját forrásnyelvének országában egy fordítói szervezet, akihez rajta keresztül tudunk kapcsolódni; ez azon is múlik, hogy a külföldi szervezet mennyire aktív. A Német Fordítástámogatási Alap támogatja a Németországban élő, németről fordító kollégákat, ez egy olyan információ, amihez a Német Fordítószövetségen keresztül jutottam hozzá. Lényegében mindenkinek magának kell aktívnak lennie. Amúgy is azt gondolom, hogy ha tagja vagyok egy szervezetnek, egyesületnek, akkor az nem azt jelenti, hogy befizetem a tagdíjat és várom, hogy történjen valami, hanem teszek a működésért.

Viszonylag új egyesület a Bázis Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesület Szlovákiában, ami azért is érdekes, mert földrajzilag közel van hozzánk. Nekik nagyon aktív tagjuk Mészáros Tünde, aki a MEGY-nek is aktív tagja, ezért tudunk egymásról, és elindulhatnak folyamatok. A külföldi kapcsolatok mellett fontosak a hazaiak is. Pár hete alakult meg a MEGY-en belül a Filmfordító Csoport, ők szorosan együttműködnek a SzíDoSz (Színházi Dolgozók Szakszervezete) Szinkron Alapszervezetével, hogy az audiovizuális fordítók sajátos ügyeivel kompetensen lehessen foglalkozni. A Szépírók Társaságával régóta működünk együtt, a szakmai rendezvényeinken előadó Szépíró-tagok honoráriumát a Társaság állja, ami nekünk nagy segítség. Ezt az együttműködést szeretnénk kiszélesíteni, de még az ötletelés fázisában vagyunk.

Osváth Gábor

PRAE.HU: Említetted a képzelt munkafolyamatunkban a nemzetközi workshopokat. Mi a szerepe ezeknek és a pitchfórumoknak egy fiatal tehetség elindulásában?

Több célja is lehet annak, ha ilyen fórumokra nevezünk filmterveket. A pályája elején járó producereknek és rendezőknek nagyon fontos kapcsolatszerzés, de főleg „világlátás” szempontjából. (…)

A workshopokon több napon keresztül külföldi szakemberek gyúrják, fejlesztik a tervet az íróval, rendezővel, gyakran producerrel együtt. Nagyon hasznos tud lenni minden filmnek, ha más perspektívából ránéznek, hozzászólnak. A pitchfórumok lényege pedig, hogy prezentálni kell a filmtervet gyakran párszáz nemzetközi szakmabeli előtt angolul, abban a reményben, hogy a közönség soraiban találni fogunk koproducert, nemzetközi sales agentet, vagy csak megmutatjuk magunkat jó előre fesztiválválogatóknak. A pitchfórumokon el lehet nyerni díjakat is, de nagyon sokszor nem ez a lényeg, hanem a hírértéke az egésznek odahaza; hogy a döntéshozók is esetleg tudomást szereznek a projektről és nemzetközi sikereiről. Mindenképp ajánlani szoktam fiatal filmeseknek, hogy nevezzenek ilyen helyekre. Itthon egy kis buborékban mozgunk, és nagyon hasonló világlátással bíró embereket kérdezünk meg a filmünkről – kellenek a másfajta inputok is.

Pilinger Erzsébet

Vannak olyan magyar gyűjtők, akik nemzetközi szerepet vállalnak különböző múzeumok beszerzési bizottságában. Azok, akik részt vettek ebben az akcióban, régóta követik Nemes Csaba munkáját, és sokban hozzájárultak ahhoz, hogy bizonyos művei megvalósulhassanak. Ők javasolták a Pompidou közegének, hogy figyeljenek a munkáira. Korábban a Spengler-Somlói házaspár felajánlotta a művész egyik fotósorozatát a Pompidou-nak, amit a kuratórium hosszas elemzés, kutatás és diskurzus után elfogadott. Ez volt az első lépés, ami után hosszabb idő telt el. Aztán Nemes Csaba 2017-es Történelmi koreográfiák című kiállításán megjelent az egyik kurátor, és hosszas beszélgetés után kiválasztotta a gyűjteményük számára legérdekesebb művet, amit aztán az akvizíciós bizottság megvitatott és megvásárolt, beemelte a gyűjteménybe. (…)

A szakmai sikerek nem varázsütésre történnek, nem csodák, hanem egyrészt a következetes figyelem, másrészt az állandó kommunikáció eredményei. Komoly szakmai viták és alapos megismerési folyamatok állnak mögöttük. Ez arról szól, hogy akik ebben a közegben aktívak – tehát a művészek, a kurátorok, a művészettörténészek, a galériák és az akvizíciós bizottság tagjai – hogyan képesek valamiféle figyelmet működtetni.

Balog József

Az első években ismerősökből raktuk össze a műsort, például az én korábbi kollégáim közül, akik kimentek a Jel Színházhoz, Nagy Józsefhez Párizsba (A prae.hu KSMM interjúja Nagy Józseffel: https://www.prae.hu/article/11089-gyoztes-jatszma/). Személyes kapcsolatokból, hírekből, szájhagyomány útján terjedő lehetőségekből, csoportokból építkeztünk a kezdeti években. Egy ideig határon túli magyar alkotóműhelyekről volt csak szó, aztán a kilencvenes évek közepétől indult meg egy nagyobb nemzetközi felfutásunk, ahol megtaláltunk például olyan orosz csoportokat, akik nálunk játszottak először Magyarországon.

Ez is inkább úgy működött, hogy valaki szólt, hogy látott egy érdekes előadást valahol. Vagy például a már említett orosz előadás szereplői között voltak, akik a német vagy az olasz színházhoz kötődtek, és így ők az előadással együtt hozták a kapcsolataikat is. Az ennél tudatosabb és folyamatosabb külföldi építkezésnek anyagi korlátai voltak. Tulajdonképpen az is, hogy tudott hozzánk jönni amerikai vagy francia csoport a kezdeti időkben, ismerősi, emberi kapcsolatokra vezethető vissza.

Böröcz Balázs

Sok esetben lemezkiadó a megrendelő, amilyen nekünk például a Warner. Ilyenkor a projekt több vállalat közös munkája, adott igényekkel és elvárásokkal. Komolyabb menedzsment-cégek kész szempontrendszerrel rendelkeznek, hogy mit szeretnének a művésszel képviseltetni. Mi megkapjuk mindezeket az információkat, és utána a művésszel közösen valósítjuk meg. Presztízs szempontjából van annak üzenete, hogy egy művész kivel készítteti a fotóit vagy filmjeit; lehet segítő tényező, de kizárólag ettől az ügynökség vagy koncertterem még nem fogja felkapni az illetőt. Előfordul fordítva is: a művész bekerül egy adott menedzsment-ügynökséghez, és azt mondják neki, ebben a helyzetben, a karriernek ezen a pontján ezzel a konkrét emberrel van szükség photo sessionre. Kicsit mintha státuszszimbólum volna a dolog, ahogyan a multik középvezetői is legalább négycsillagos hotelekben szállnak meg, és csak bizonyos márkájú autókkal mutatkozhatnak.

Pál Dániel Levente

A másik megint egy felismerés: egy ekkora ország és egy nehezen elsajátítható nyelv irodalmi exportja nem képzelhető el az importtal való átgondolt és jól strukturált összekötés nélkül. Ennek folyamatos szervezése és építgetése alapvető ahhoz, hogy gyarapodjon a személyes vagy intézményi kapcsolati tőkénk, prosperáló cseremegállapodásokat tudjunk kötni, egyszerre adjunk és cserébe kérhessünk is, lehetőségeknek ágyazhassunk meg, végeredményben pedig a pulzáló-lüktető „világirodalmi vérkeringés”-be csatlakozzunk, személyesen is, irodalmunkkal is, intézményi és programszinten is.