Tompa Gábor

PRAE.HU: Rengeteg helyen dolgoztál világszerte, például az USA-ban, Nagy-Britanniában, Németországban, Kanadában, Franciaországban, Spanyolországban. Befolyásolja a munkát, hogy hol dolgozol?

Persze, hogyne! A különböző kultúrák miatt izgalmas eljutni más országokba, és ezek hatással vannak az oda érkezők kultúrájára, befolyásolják egymást. Kíváncsinak kell lenni, hagynunk kell egymást befolyásolni, hogy ne váljon zsoldos munkává a színházcsinálás. Nem lehet közömbösen és tájékozatlanul érkezni egy idegen térbe. Amikor meghívnak egy új helyre dolgozni, mindig igyekszem sok időt tölteni azzal, hogy járjam az utcákat, figyeljem az embereket, a város lüktetését. Fontosak a nyelvek is, nagyon sok mindent elárulnak az adott nyelvi közösség működéséről, kultúrájáról. Ehhez az is hozzátartozik, hogy egy előadás lehet érthető, és lehet hatással a befogadóra anélkül, hogy értené a beszélt nyelvet.

PRAE.HU: Hogy jut el odáig az ember, hogy külföldre hívják dolgozni?

Szerencsésnek mondhatom magam, mert soha nem jelentkeztem munkákra, hanem mindig hívtak. Külföldi színházigazgatók, kritikusok megfordultak Romániában, látták előadásaimat, amelyek tetszettek nekik, és ez indított el folyamatokat. Sok külföldi meghívást egy kolozsvári előadásomnak, A kopasz énekesnőnek köszönhetek, amit 1992-ben mutattunk be a Kolozsvári Magyar Színházban. Sok hazai fesztiválra is hívták, a nagy Bukaresti Nemzeti Színházi Fesztiválra is, ami iránt nagyon nagy volt az érdeklődés a rendszerváltás után. Aztán eljutott az előadás egy nagy angliai turnéra, ahol sikeres volt, díjat is nyert. Angliában is látták fesztiváligazgatók, tovább vitték a hírét, és ezután engem is hívtak rendezni, illetve tanítani is, például az International Workshop Festivalra. Lényegében tehát egymást követték ezek a meghívások. Fontos a kapcsolatrendszer, hogy művészi barátságok alakuljanak ki, de az is fontos, hogy a minőség és a művészi hitelesség legyenek szem előtt tartva, ne a különböző érdekek.

Emellett 2007-ben a Kolozsvári Állami Magyar Színház bekerült az Európai Színházi Unióba, ahol én másfél évvel korábban már egyéni tag voltam.

PRAE.HU: A Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgató-főrendezője vagy 1990 óta. Hogyan alakítottad ki a színház működését, kapcsolatrendszerét?

Én egy megcsappant létszámú társulatot örököltem akkor, tizenöt színésszel. Az egyik feladatom az volt, hogy felépítsek egy olyan társulatot, amelyben fontos szerepe van a fiataloknak. Akkoriban évente kb. három végzős került ki a marosvásárhelyi egyetemről, ami nagyon kevés volt ahhoz, hogy felfrissítse a vérkeringést.

Emellett egy olyan adminisztratív csapatot és jogi rendszert akartam felépíteni, amely európai mintákhoz hasonlóan tudott működni. Arra gondolok például, hogy bevezettem az éves szerződéseket.

Aztán elindítottuk az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivált, amely fontos mérföldkő volt. Ezen a fesztiválon megfordultak neves előadók, igazgatók, kritikusok is, jelentős eseménnyé nőtte ki magát.

PRAE.HU: A fesztivál mellett milyen más módon tájékozódhat egy külföldi szervező, igazgató arról, hogy milyen színházi kínálat van az adott országban?

Fesztiválszervezőként szükséges a széleskörű kitekintés, kíváncsiság. Nyilván nem is egyedül csinálja ezt az ember, hanem egy megbízható csapattal együtt. Persze a legjobb, ha én magam megnézhetem az előadásokat, amiket meg akarok hívni. Emlékszem, régebben volt például Brüsszelben egy előadásbörze, ahol felvételeken – akkor még VHS-en – nézték az előadásokat. Én is vittem ide kazettát, ez alapján is hívtak minket különböző országokba.

PRAE.HU: Az internet korában mennyiben más a marketing szerepe a színház működésében?

Ma nagyobb lobbizásra van szükség, mint régen. Kevesebb ideje van az embernek körbenézni, és nehezebb kihalászni a jó dolgokat. Kevés olyan marketingirodát látok, amely a színház produktumait jól el tudja adni. Illetve nem is az eladás a kulcs, hanem eleve nehezebb megismertetni a lehetőségeket, hogy egyáltalán csak tudjanak róla az emberek. Ráadásul a bőség mellett az is szempont, hogy nagyon csalóka egy trailer, mert elkápráztatja a szemet két percig, de lehet, hogy az előadás két óra unalom.

PRAE.HU: Egy fiatalnak, pályakezdőnek milyen lehetőségei lehetnek, hogy megmutassa magát? 

Különbözőképpen viszonyulnak hozzájuk az egyes országokban, de összességében talán szerencsésebb korszak van most a fiatalok számára. Németországban nagyon figyelnek, hogy friss és fiatal maradjon a vérkeringés, akár fontos, igazgatói posztokat is adnak nekik. Például Thomas Ostermeier is egész fiatalon vette át a Schaubühnét, és remekül megújította a hagyományokat. De szerintem fontos, hogy az se váljon trenddé, hogy önmagában a fiatalság miatt kapjon valaki lehetőséget. Ahogy az sem jó, ha egyáltalán nem engedik őket pozíciókba. Mindenre nyitottnak kell lenni, és nem kor alapján, hanem minőségi, esztétikai szempontból válogatni. Én a mai napig azt szeretem a színházcsinálásban és az intézményvezetésben, hogy meg tudok hívni olyan művészeket, akiknek csodálom a munkáit, és gazdagítják a társulat eszköztárát.

PRAE.HU: Komoly oktatói tevékenységet folytatsz, szintén világszerte, illetve meghatározó szereped volt a kolozsvári színi egyetem létrejöttében. Fontosnak tartod az intézményes képzést a szakmában?

Nagyon fontosnak tartom a művészeti képzést, az iskolát mint lehetőséget. Az iskolának általában nagyon komoly intézménynek kellene lennie, és egy világos művészi értékrendet is meg kellene fogalmaznia. Valóban nagy szerepem volt abban, hogy Kolozsváron létrejöjjön a magyar nyelvű színészoktatás, pontosabban újra elinduljon, mert az ötvenes évek közepéig volt ilyen képzés, ami később átköltözött Marosvásárhelyre, ahol a 90-es évek elején én is tanítottam. Aztán ebből fokozatosan kivontam magam, és az Egyesült Államokban vállaltam rendezőoktatást, illetve tanszékvezetést.

A bukaresti képzést tartottam a legjobbnak, tulajdonképpen eszményinek, de idővel elsekélyesedett. A bolognai rendszer miatt megszűnt a mester-tanítvány viszony. Az a probléma, hogy a tanítás nem feltétlenül tényleges tudáshoz kötött, hanem a doktorátus meglétéhez, és azt bárki megszerezheti. Tudok olyan rendező osztályvezető tanárról, aki soha nem rendezett. Ez az oktatási rendszer hibája. A minőségi kérdéseket felváltotta a létszám, muszáj felvenni bizonyos mennyiségű diákot, mert ha nincs meg a megfelelő számú hallgató, nincs meg az óraszám, nincs pénz. Pedig semmi sem lehetne fontosabb, mint a diák. Senkinek nem jó, ha nagyon sokan és nem megfelelően képzetten végeznek.

Fontos a tehetség, az ösztön, de mindez körülbelül tíz százalék, a többit az iskolának kell hozzátennie. Nem állíthatsz be dolgozni valakit minden előzetes tudás nélkül, az elméletnek és a gyakorlatnak egyensúlyban kell lennie. A bolognai doktori- és kontraszelekciós rendszeren csak a diákok tudnának változtatni, közösen, a fiataloknak fel kell fedezniük a saját hatalmukat, lehetőségeiket. Például Amerikában, ha a diákok többsége tényekre alapozva azt mondja, hogy egy tanár szakmailag alkalmatlan, és nem hajlandóak hallgatni az óráit, akkor azt a tanárt menesztik.

PRAE.HU: Ha sok a diák, hogyan tudnak helyet találni maguknak?

Amerikában sokkal kevesebb a fiatalokra bízott felelősség, mint Európában, pedig nagyon tehetséges rendezők, színészek vannak. Főleg rendszeres munkát nehéz találniuk. Bizonyára szerencse kérdése is. Nekem vannak diákjaim, akikre nagyon büszke vagyok, szuper helyeken dolgoznak, komolyan veszik a feladataikat.

PRAE.HU: Szóba került korábban az Európai Színházi Unió. Milyen perspektívákat nyithat meg egy ilyen szervezeti tagság?

Amikor létrejött 1990-ben, úttörő vállalkozás volt. Tulajdonképpen megelőzte ennek a politikai struktúráját, vagyis az Európai Uniót. Olyan színházak is részt vettek benne, akik sokáig nem voltak EU-s tagországok, és a mai napig vannak köztük ilyenek, vagyis Európát kulturális közösségnek tekinti, nem politikai felosztásnak.

Számos európai színházi szervezet is létrejött, például az Európai Színházi Konvenció, amelynek több mint nyolcvan színház a tagja, ami talán már túl sok. Az Európai Színházi Unióból kilépett intézmények hozták létre a Mitost, amely egy lazább, informálisabb szövetség; ott is erős színházak vannak.

Én egy kényszerszünet után vállaltam el az Unió elnökségét, és az volt az egyik célom, hogy felelevenítsük az Európai Színházi Unió Fesztiválját, amit megpróbálunk rendszeressé tenni. Persze idén megint ki kell hagyni. A fesztivál jelentősége a szakmai kapcsolatszerzésen túl az, hogy a helyieket támogassák, és viszont. Mint a dionüszoszi játékok esetében, fontos, hogy a polgároknak szóljon, részt vegyenek benne, az egész város részesévé váljon. Egy Európai Színházi Fesztivál az egész városnak nagy hozadékot jelenthet, nem csak a szakmának, elég például a turizmusra gondolnunk. A legfontosabb, hogy találkozási lehetőségként szolgál a város lakóinak, különböző rétegeinek, a külföldről érkezőknek, a különböző generációknak.

Fotó: Bíró István