Rév Marcell

PRAE.HU: Mit tekintesz fordulópontoknak az eddigi karrieredben?

Kevés ilyen van, hiszen viszonylag fiatal vagyok. A Színház- és Filmművészeti Egyetem volt az első mérföldkő, és az utána következő évek, amikor csináltam pár filmet Magyarországon. Majd egy idő után külföldi filmeket is készíthettem. Ez egy viszonylag újkeletű dolog, három éve kezdődött.

PRAE.HU: A magyar filmjeid közül volt olyan, amelyik után úgy érezted, több figyelem irányul rád? Gondolok most az Itt vagyok című 2010-es kisjátékfilmre, ami annak idején nagy sikert aratott.

Igen, az Itt vagyok volt az első kiugró filmem az egyetemen. A szakmán belül biztos, hogy segített. Felhívta a figyelmet a rendezőre, Szimler Bálint barátomra és rám, majd megkönnyítette, hogy az iskola után elkezdhessünk dolgozni. A következő mérföldkő szerintem a Fehér Isten volt, ami nemzetközi figyelmet is kapott.

PRAE.HU: A te szakmádban gyakran az egyik megbízás hozza a másikat, valakinek valahol megtetszik a munkád, és hív a saját filmjébe.

Igen, az operatőr munkája alkalmazott műfaj. Szeretik az emberek, ha valami olyasmit tudnak a nevemhez társítani, ami tetszett nekik. Általában a rendezők választanak mindenhol, minden rendszerben. A személyiségüktől és a projekttől függ, hogy mit keresnek. Az segít, ha láttak tőlem valamit, amit a saját filmjükben is el tudnak képzelni.

PRAE.HU: És te mi alapján választasz a felkérések közül?

Ez nagyon komplex kérdés. Most Enyedi Ildikóval fogok dolgozni, aki az egyik kedvenc magyar rendezőm, ezért nagy dolognak élem meg a közös munkát (az interjú még a forgatás elkezdése előtt készült – a szerk.). De az is ugyanilyen izgalmas lehet, amikor egy kezdő, velem egykorú rendezővel együtt találunk ki valamit. Magyarországon könnyebb, mert nagyjából ismerjük egymást a szakmában. Már az egyetemről kikerült fiataloknak is látni lehet egy-két munkáját, az idősebb rendezőket pedig ismerem személyesen. Így könnyen el tudom dönteni, hogy ki az, aki érdekel. Ha nehezebb dönteni, akkor elolvasom a forgatókönyvet. De közben kevés a lehetőség, nem nagyon lehet válogatni. Ha érkezik egy játékfilmes felkérés, főleg az ember pályájának az elején, arra nehéz nemet mondani. Nekem nagy szerencsém volt, hogy már a pályám kezdetén olyan filmeket csinálhattam, amelyekre ma is büszke vagyok, miközben nem voltam abban a helyzetben, hogy válogassak. Aztán egy idő után már tudja az ember, hogy kivel dolgozna szívesen, és ha az illető megkeres, arra igent mondunk.

Külföldön mindez nehezebb, hiszen nagyon nagy a filmtermés. Nekem az angol nyelvű piaccal van tapasztalatom, ami hatalmas, de biztosan hasonló a helyzet a német, francia nyelvű filmmel is. Az angol nyelvű filmnél nagy a merítés, érkezik mindenféle felkérés. Az ügynökeimen keresztül kapok forgatókönyveket, melyekhez neveket rendelnek, ez alapján lehet tájékozódni. Ha érdekes a rendező, a producer, jók a színészek, akkor azt a forgatókönyvet érdemes elolvasni. Ez vagy tetszik, vagy nem. Ilyenkor megpróbálom elképzelni, mit tudnék kihozni belőle, megnézem a rendező korábbi filmjeit, hogy legyen képem arról, vajon mit vár tőlem. Nagyon fontos kérdés, hogy milyen projekteket választ az ember, mert a játékfilm olyan, mint a hosszútávfutás – van, hogy egy film több mint egy évig eltart. Az, hogy a következő évemet minek szentelem, komoly elhatározás. Plusz a jövőben az elvállalt munkáim alapján ítélnek meg – hiába csinálnék meg ügyesen egy béna filmet.

PRAE.HU: A külföldi közeg a forgatás szempontjából mennyiben más, mint a magyarországi? Minden sokkal nagyobb?

Nem feltétlenül nagyobb minden, például a független filmeknél nem az. Ezt projektje válogatja, a független filmek és a stúdiófilmek élesen elkülönülnek. A munka és a forgatás körülményeit alapjában meghatározza, hogy mennyi pénz van a filmre, és hogy ki mibe szólhat bele. Ez a két műfajban teljesen más, emiatt pedig más elemekkel küzdenek az alkotók. A független filmben a pénzhiányt kreatív megoldásokkal próbáljuk áthidalni, a stúdiórendszerben pedig a rendező feletti döntéshozókkal kell megbirkózni.

PRAE.HU: És mennyiben más eltérő kulturális hátterű emberekkel együtt dolgozni?

Ez mindig nagyon jó. Akkor is jó, ha különbségeket fedezünk fel, és tanulunk egymástól, és akkor is, amikor rájövünk, hogy a világ másik felén valaki ugyanúgy látja a dolgokat, mint mi.

PRAE.HU: Volt már olyan, hogy valamit máshogy szerettél volna megoldani a te kulturális háttered miatt?

Inkább csak hozzáállásbeli apróságok fordultak elő. Az Egyesült Államoké elég befogadó kultúra még akkor is, ha jelenleg politikailag az ellenkező irányba halad. Ezért ott, ha valaki valamit máshogy gondol, arra nem furcsán néznek, hanem érdeklődéssel. Ilyen szempontból még előny is lehet, ha valaki valamit nem a megszokott módon csinál. Amerikán kívül csak Európában dolgoztam, de Európán belül nincsenek látványos különbségek.

PRAE.HU: Abba bele szoktál gondolni, hogy adott esetben teljesen más kulturális hátterű emberek fogják megnézni azt a filmet, amin dolgozol?

Ezt nehéz elképzelni, ugyanakkor néha elengedhetetlen. Például, amikor szembesülök azzal, hogy mit gondolnak az emberek a munkámról, akkor fel kell fejteni, hogy ennek mi lehet az oka. Viszont ez munka közben nem befolyásol, ilyenkor egy fiktív néző elvárásai helyett csak a rendezőre és a saját gondolataimra hagyatkozom.

PRAE.HU: Egy operatőr számára mit jelent a siker?

Ez mindenkinél más. Számomra az a fontos az életemben, hogy olyasmin dolgozzak, ami érdekel, és ami lelkesít. Minél nagyobb arányban tudok ilyesmit választani, annál sikeresebbnek érzem magam.

PRAE.HU: Szerinted a média megfelelően kezeli az operatőrök művészetét? Közeli példa az idei Oscar-gála esete, ahol azt tervezték, hogy az operatőrök díját a reklámszünetben adják át, még ha ebből végül nem is lett semmi.

Igen, ezen sokan megsértődtek. Azért az Oscar-gála egy porhintés, nem tudom, hogy ez mennyire reprezentatív. De nyilván rosszul esik egy szakmának, ha azt látják, hogy ők a kihagyható rész. Valaki a Twitteren írta, hogy pont az operatőröket és a vágókat akarták kivenni a ceremóniából, miközben ez a két szegmens különbözteti meg a filmet a többi művészeti ágtól. Tehát vicces volt, hogy pont a lényegétől fosztották volna meg a filmet. Ugyanakkor én nem szeretem olyan nagyon a figyelmet, és nem igazán érdekel, hogy az Oscar-gálán látom-e az operatőrök díját vagy sem.

PRAE.HU: És ha egy filmkritikában vagy akár egy beszélgetésben kiemelik a film összes rétegét, kivéve az operatőri munkát, az hogy esik?

Attól függ, hiszen vannak olyan filmek, amelyek esetében nem is érdemes kiemelni, és a filmkritikáknál sokszor érvényes lehet egy olyan megközelítés, ami kihagyja az operatőrt. Az operatőr csak egy fogaskerék az egész gépezetben. Én azt is szeretem ebben a szakmában, hogy a háttérben maradhatok, ez egy kellemes pozíció. A lényeghez hozzáférek munka közben, de a fölösleges sallanggal nem kell foglalkozni, ami jó párosítás.

PRAE.HU: Volt olyan mestered, akire felnéztél, vagy sokat segített?

Sok ilyen volt. Először is az osztályfőnökeim az egyetemen, Máthé Tibor és Enyedi Ildikó. Tőlük rengeteget tanultam, de egyébként az osztálytársaimtól is. Előtte még az ELTE-n tanított Ferenczy Gábor dokumentumfilmrendező, akitől szintén sokat tanultam. Személyes úton pedig Gothár Pétert is megismertem, aki ugyancsak sokat segített.

PRAE.HU: Hogy érzed, az egyetem megfelelő felkészítést nyújtott a későbbi szakmai életedhez?

Ezt a szakmát leginkább gyakorolni lehet, folyamatosan új helyzeteket kell megoldani, amiket nem lehet előre megtanulni. Viszont az ötéves képzés alatt kaptunk egy olyan hozzáállást, láttunk olyan példákat, amelyek beivódtak, és biztos hátteret, gondolkodásmódot adtak.

PRAE.HU: Beszéljünk a konkrét külföldi munkáidról! Közülük az egyik az iskolai gyermekmolesztálási botrányban a saját felelősségével szembesülő legendás fociedző története, a Paterno – eltemetett bűnök című HBO-film, amelyet a Jó reggelt, Vietnam! és az Esőember rendezőjével, Barry Levinsonnal, valamint a színészlegendával, Al Pacinóval forgattál.

Ez úgy kezdődött, hogy előtte készítettem egy filmet Barry fiával, Sam Levinsonnal, Assassination Nation címen. Barry járt kint a forgatáson, találkoztunk, majd a filmet is látta, és nagy meglepetésemre felhívott, hogy velem szeretné csinálni a Paternot. New York államban forgattunk, miközben a film Pennsylvaniában játszódik, nem volt könnyű megteremteni a helyszínt. Ez klasszikusabb hangvételű film volt, mint azok, amiket addig csináltam. Barrynek egyébként is van egy határozott hozzáállása a filmkészítéshez, ezt már az elején megértettem. Ez a forgatókönyv a témát irodalmi módon, nagyon dialógközpontúan dolgozta fel. Láttam, milyen kereteken belül mozoghatok, ezeket nem is nagyon feszegettem, de egyébként teljes szabadságot kaptam. Szuper munkatársak vettek körül, például David Gropman, az Árvák hercege és a Pi élete Oscar-jelölt látványtervezője, tehát ez a forgatás jó élmény volt. Egyébként Barry jelenleg Budapesten forgat, találkoztam is vele. Ezt a filmjét nem tudtam sajnos csinálni, mert egy időben forog egy másik filmmel, amin dolgozom.

PRAE.HU: És milyen volt A salemi boszorkányok tinithriller-feldolgozása, az Assassination Nation? Az vizuálisan jóval kísérletezőbb alkotás.

Igen, az egy független film, amit Sam Levinson írt és rendezett. Ő látta a Fehér Isten című filmet, emiatt hívott fel. Ez volt az első amerikai film, amin dolgoztam. New Orleansban forgattuk, két éve fejeztük be. Sokkal nehezebb körülmények között, kevesebb pénzből készült, de rengeteg lelkesedéssel. Teljes szabadságunk volt. Kiderült, hogy Sammel hasonlóan lehet dolgozni, mint a magyar rendezőkkel, a forgatókönyvtől kezdve mindenbe volt beleszólásom, partnerként tekintett rám. A film nagy siker volt a Sundance Filmfesztiválon, nagyon drágán vette meg a forgalmazó, aztán iszonyatosan elhasalt a moziban. Szerintem a rossz marketing miatt is, meg azért ez egy olyan film, ami fejjel rohan a falnak. Túl kitárulkozó, ezért nagyon sebezhető is. De úgy látom, amióta felkerült legális és illegális internetes platformokra, elég sokan megnézik és szeretik.

Utána szintén Sam Levinsonnal csináltunk egy sorozatot az HBO számára, az a címe, hogy Euphoria. Júniusban, a Trónok harca befejezése után lesz látható. Ebben három részt fényképeztem én, majd el kellett jönnöm mert elkezdtük Enyedi Ildikó filmjét előkészíteni.

PRAE.HU: Tulajdonképpen A feleségem története is illik a külföldi kötődésű filmjeid sorába, hiszen koprodukció.

Igen, ez egy koprodukció külföldi színészekkel, idegen nyelveken, A feleségem története című Füst Milán-regény alapján. De erről babonából nem akarok semmit mondani, mert még nem kezdtük el forgatni (az interjú 2019. 03. 22-én készült – a szerk.).

PRAE.HU: Hogy birkózol meg azzal, hogy sokat forgatsz külföldön, miközben nem élsz ott teljesen, csak a projektek idején?

Ez nehéz is, de nagyon jó is, mert mindig utazunk a családommal. Ha egy-két hétre megyek ki reklámokat csinálni, akkor nem kísérnek el, de a játékfilmeknél jönnek velem. A lányom még picike, két és fél éves, tehát könnyen tud utazni, nem kell ilyenkor iskolát váltania és hasonlók. Később majd eldől, hol fogok elsősorban dolgozni, akkor döntenünk kell a lakhelyünkről is. Nagyon szeretem Budapestet, itt van a bázis, de könnyen elindulok oda, ahova éppen köt a munka.

PRAE.HU: Amikor beérkezik egy felkérés, mérlegeled azt is, hogy a családoddal hogyan tudnád kivitelezni?

Igen, már mondtam le emiatt munkát: miután eltöltöttünk három-négy hónapot New Yorkban, nem akartam az egész családot egy másfél éves gyerekkel átráncigálni Új-Mexikóba, egy börtön mellé, a semmi közepére.

PRAE.HU: Számodra fontos, hogy hol, milyen közegben élsz?

Persze, főleg, mióta megszületett a lányom. Azóta erre sokkal érzékenyebb vagyok. Ezért is kérdés, hogy Magyarországon maradunk-e, hiszen egy csomó minden változóban van itt, nem éppen az én ízlésem szerint. Kérdés, hogy ez milyen mélyen fogja érinteni az életünket. Ha egyedül lennék, valószínűleg bárhol elélnék, ahol olyan munka vár, ami érdekel.

PRAE.HU: Korábbi interjúdban olvastam, hogy szerinted hiba, ha egy operatőrnek azonnal felismerhetőek a képei.

Nem hiba, de nekem útban lenne. Biztos működik az is, hogy valakinek van egy nagyon erős stílusa, és csak olyan filmre hívják, aminek ez jól áll. Viszont, ha valaminek nem áll jól, és ő mégis ezt erőlteti, az szomorú.

PRAE.HU: Tehát szerinted az operatőri munka mindig alkalmazott művészet.

Igen. Az ember nem tudja levetkőzni, hogy kicsoda ő, de hogy éppen milyen megoldásokat használ, azt ajánlott átgondolnia. Szerintem érdemes elmélyedni az adott feladatban, és akkor fejlődni is fogunk.

PRAE.HU: Mint minden művészeti ágban, ebben is vannak trendek, melyekhez valaki vagy alkalmazkodik, vagy nem.

Igen, abszolút, és ötévente le is cserélődnek. Azért sem érdemes belekezdeni az imidzsépítésbe, mert ez az imidzs nagyon hamar kimehet a divatból. A rendezők azt várják, hogy a trendekhez alkalmazkodjunk, vagy éppen azoktól térjünk el. Utóbbi nekem szimpatikusabb. De ha valaki nagyon határozott formanyelvi imidzset alakít ki, az ritkán kifizetődő, mert egy idő után nagyon nehéz azt mindenre ráhúzni. Van, akinek sikerül: ilyen Emmanuel Lubezki, aki nagyon tehetséges ember, de nagy szerencséje is van – igaz, ő alakította is a stílusát. Tehát van ellenpélda is, csak én nem ilyen vagyok, más érdekel.

PRAE.HU: Szerinted egy fiatal operatőrnek mit érdemes tennie, hogy előreléphessen a karrierjében?

Moziba járni. És sok filmet csinálni, hallgatni a rendezőkre. Az egyetemen megtanultam, hogy sok rendezőre érdemes hallgatni, mert ők tudják a legtöbbet a filmről, amit csinálsz.

PRAE.HU: És ez elég ahhoz is, ha valaki külföldre szeretne kerülni?

Biztos kell hozzá szerencse is. Hogy az ember kifogjon egy olyan projektet, aminek a híre messzire eljut, és ez bizony nem csak az operatőrön múlik. De nincsenek receptek, csupán intelligensen kell felmérni a helyzetet.