Kárpáti Tibor

0
SIKERES SZPOTOK – AMERIKÁBAN
Interjú Kárpáti Tiborral könyvről, a pixelek mai felhasználásáról és külföldi munkáiról
Szerző: Margittai Zsuzsa
Kárpáti Tibor itthon leginkább gyerekkönyv-illusztrációiról ismert, de Amerikában egy hazánkban kevéssé ismert műfajjal, a hasábközi illusztrációkkal írta be magát a kortárs művészeti szcénába. Egy ezekből készült válogatást ismerhetett meg a hazai közönség a nemrég megjelent America NYC lapjain.

PRAE.HU: Grafikai munkáidból legutóbb az America NYC című könyv mutatott be válogatást a hazai közönségnek. A kötet a The New Yorker magazin számára készült illusztrációidat gyűjtötte össze, akár egy könyvbe foglalt városi sétának is beillik. Hogyan jött létre a könyv?

Az ötlet Sirbik Attiláé, a Symposion folyóirat szerkesztőjéé volt. Attilával az ún. „retrospektív” kiállításom kapcsán beszéltünk először, akkor készített velem egy interjút a Balkon magazin számára. Amerika volt a tematika, a többi adta magát… Ez egy rendhagyó lapszám a The New Yorkeres képeimből – már régóta szerettem volna csinálni a magazinban megjelent szpotokból egy kiadványt. A könyvet a Symposion kiadótól lehet rendelni, illetve az Írok boltja és a Népszínház utcai ISBN is árusítja.

PRAE.HU: Mi volt a koncepció, mi alapján történt a válogatás?

Sok ötlet volt, végül egyfajta new yorki útikalauz lett belőle, amit végiglapozva ismerős épületekkel, helyszínekkel találkozik az olvasó: a Természettudományi Múzeum hatalmas dínójától a tipikus new yorki emberekig (például a felhőkarcolók ablakmosó-figurái). A The New Yorkerben több szezonális számon dolgoztam, volt Valentin napi tematikus szám (I love New York), Columbus újra felfedezi Amerikát vagy karácsonyi, ahol, akár egy böngészőben kellett keresgélni a télapót. Ezekből válogattam, ügyelve a fekete-fehér egyensúlyokra és hogy passzoljanak egymáshoz a képek.

PRAE.HU: Mit szólt a könyvhöz a magazin?

Más illusztrátor is foglalt könyvbe ilyen szpotokat, például Philippe Petit Roulet, aki Spots címen adta ki rajzait. A The New Yorker művészeti igazgatóját, Chris Curryt kértem fel, hogy írja meg a könyv előszavát. Neki és az asszisztensének, Katie Longnak ajánlottam a könyvet, akivel szintén nagyon sokat dolgoztam együtt. Tetszett nekik a könyv, jó visszhangja volt.

PRAE.HU: Hogyhogy itthon nem honosodott meg a magazinokban az Amerikában oly gyakori szpot műfaj, és te hogy találkoztál ezzel?

Bányai István annak idején ezzel ajánlott be engem a magazinhoz, ebben próbáltam ki magam először Amerikában. Nagyon jó műfaj, itthon valamiért mégis mostoha sorsuk van. Én nagyon szeretem, és sok illusztrátor nem is készít másfajta illusztrációt a magazinnak. Mostanában a magazin Instagram oldalán mozgóképként is megjelennek. Tavaly én is szerepeltem ezen a felületen. A legújabb new yorki felhőkarcolókat pixelesítettem meg. Kellemes élmény volt, hogy az épületeket tervező irodák közül többen megtaláltak ezután és kérték, hogy publikálhassák a képemet.

PRAE.HU: Az amerikai Condé Nast kiadó felel több amerikai lapért (többek közt a The New YorkerGQWiredGlamourVogueBonAppétit tartozik hozzájuk). Hogyan jutottál el Amerikában más magazinokhoz? Van olyan munka, amit kiemelnél ezek közül?

Ha megkeres egy magazin művészeti vezetője, általában csatol egy-két példát a weboldalamról, vagy az Instagram oldalamról – mutatva, hogy milyen jellegű képet szeretne tőlem. Tehát miután találkozott valahol az illusztrációmmal, utánam néz a neten és ezután jön a megbízás. Nagyon sokszor számítástechnikai, műszaki, vagy retro játék tematikával találnak meg a pixeleknek köszönhetően. Egyszer-egyszer azért előfordul más jellegű felkérés is. Például 2016-ban a Bon Appétit magazinba készítettem szpotokat. A lapszám San Fransisco mexikói éttermeiről szólt, így a tematikához passzolt a szőttesekre is emlékeztető pixeles stílusom. A legkülönfélébb mexikói attribútumok tűnnek fel a kis képeken (kaktusz, chillipaprika, csontvázak, sombrero, tequila, láma és az elmaradhatatlan mexikói szőttesek). 2014-ben a Golf Digest kért fel; abból csináltunk viccet, hogy nézne ki egy golfos társkereső. Tavaly a GQ francia kiadása a Wired magazint mutatta be és ehhez kellett szpotokat készítenem: robotikus elemekkel, sok humorral. Például hogyan hekkeli meg egyetlen szem popcorn a robotgyártást.

PRAE.HU: Volt olyan, hogy külföldi megrendelésre dolgoztál és változtatni kellett a munkádon a helyi igények miatt?

Igen, még a legelején, 2007-ben megjelent a The New Yorkerben egy novella, amit illusztráltam. A történetben egy gyerek a nintendóján játszott. Ez ihlette az illusztrációt, a nintendó felületén jelent meg az egész sztori. Az alsó sávban a felhasználható fegyverek, életek, stb. Mivel a novellában szóba kerül a kenyér, ezt is betettem az eszközök közé, ehhez először egy magyaros veknit készítettem. Persze nem értették, úgyhogy végül toast kenyér lett belőle. Sok minden másra kellett még figyelnem. Egy szobabelső sem ugyanolyan, mint itthon, a nyílászárók (az ajtó gombja, vagy a felfelé húzható ablakok) vagy a belmagasság is más.

PRAE.HU: Bányai Istvánról írtad a szakdolgozatodat és ő ismertetett meg az amerikai magazin szerkesztőségével – később nemcsak példaképed, barátod is lett. Mit tudsz Bányai külföldi pályájáról? Ő hogyan jutott ki, mik voltak a külföldi elismerésének állomásai és ez mennyiben különbözött attól az úttól, amit néhány évtizeddel később neked kellett bejárni?

Teljesen más utat járt be. Ő Párizsban, Az idő urai című film háttérrajzolójaként/festőjeként kezdte a külföldi munkát és mivel kint is maradt, eleinte egyáltalán nem volt könnyű helyzetben. Aztán jött Los Angeles, majd New York. A legjobb magazinoknak készített illusztrációkat, a könyvei bestsellerek lettek a világ számos országában, olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Jean Michel Jarre. Az én pályámat nagyban megkönnyítette, hogy az első külföldi munkám során a The New Yorkernek dolgozhattam. Majd pár év múlva a new yorki nászutunk apropóján István szervezett nekem egy találkozót a The New Yorker magazin szerkesztőségében, ami érezhetően jó hatással volt a munkakapcsolatra. 2011-ben már én csináltam a magazin éves fesztiváljának arculatához a new yorki panorámaképet és az illusztrációm mindenhol feltűnt a városban. A taxikon, a buszokon és a Time Square-en is. Ebben az évben még egy Bányai-Kárpáti kiállítást is sikerült szervezni a new yorki Magyar Intézetben.

PRAE.HU: Hamarosan megjelenik Várszegi Adél Kihalni esélyes című könyvének belga kiadása. Hogyan jutott el a könyv híre Belgiumba, melyik kiadónál jelenik meg és kértek-e bármi változtatást a könyvön a helyi közönséghez igazodva?

Adél ismerte régebbről a belga Alice Editions kiadót, így nem volt nehéz időpontot egyeztetni velük a bolognai gyerekkönyv vásáron. Egy kedves barátom mutatta meg az akkor frissen a nyomdából kijött könyvet és fűzött hozzá néhány méltató mondatot. Ezúton is köszönet érte! Mondhatni azonnal lecsaptak rá. Belgiumban 2020-ban fog megjelenni, akkorra időzít a kiadó egy másik dínós könyvet is. Elküldtem nekik a meglévő formátumot illusztrációkkal, tipográfiával – meglátjuk, módosítanak-e rajta. Nem volt még negatív tapasztalatom, amikor egy külföldi kiadó alakított egy picit a tipográfián, vagy a borító és a belív anyagválasztásában. Gyönyörű lett például a Csimota kiadó Jogod van című könyvének koreai kiadása. Vagy említhetném Janikovszky Éva A tükör előtt című kötetének szlovén kiadását. Szerintem még szebb lett a tipográfia, mint az eredetiben. Bár itt egy kicsit magam ellen beszélek, hiszen azt én csináltam… Olyan még nem fordult elő, hogy az illusztrációban igényeltek volna változtatást.

PRAE.HU: Van olyan külföldi kiadó, akinek szívesen dolgoznál?

A francia kiadók közül szinte bármelyikkel. Nagyon jó a Hélium kiadó, vagy az Editions MeMo. De hosszan tudnám sorolni: Autrement, Rouergue, Sarbacane, Gallimard Jeunesse…

PRAE.HU: A francia kiadókat korábban is nagyon dicsérted.

Igen, a szervezés nem megy mindig könnyen, a végeredmény viszont mindig gyönyörű. Különösen az Editions MeMót emelném ki, nekik egy KRESZ-füzetet készítettem, pont, amikor a jogosítványomat csináltam. Az Hermès divatmárka művészeti vezetője is erre felfigyelve talált rám, ő is nagyon kedveli a könyveiket. Bár nem ők produkálják a legnagyobb eladásokat, de nagyon artisztikus gyerekkönyveik vannak. Rengeteg díjat és nagydíjat zsebeltek már be világszerte a legjelentősebb könyves eseményeken. Nagy Diának több könyve is megjelent már náluk.

PRAE.HU: Volt olyan külföldi tapasztalatod, ami markánsan rávilágított a vizuális kultúrában is tükröződő kulturális különbségre?

Montreuilben Baranyai b. Andrással meghívott vendégek voltunk a Piroska-könyveink kapcsán, ekkor csodálkoztam rá igazán a francia könyvekre. Ez egy hasonló gyerekkönyves mustra, mint a bolognai könyvvásár, de javarészt francia kiadók vesznek részt rajta. Szerintem mesekönyvben nem lehet felülmúlni őket. A dedikálás sem úgy zajlik, hogy egy standard szöveget írnak a könyv elejére, hanem mindenki egy személyre szabott rajzot vagy akár festményt kap a példányába – emiatt persze kígyózó sorok vannak, de pont ezért nagyon is érdemes elmenni.

PRAE.HU: Mi volt számodra nagy elismerés külföldön?

Legutóbb a grafika nagybetűs fórumának, a Print Magazinnak az online felületén jelentem meg, ahol Steven Heller írt rólam a Daily Heller rovatban. Pablo Amargo Cats are Paradoxes című könyve és az enyém volt egymás mellett. Már ez a párhuzam is megtisztelő, hiszen egy emblematikus illusztrátorról beszélhetünk, aki mellesleg hasonló műfajban alkot a The New Yorkernek, mint én. De mindez Steven Heller ajánlójával együtt már tényleg nehezen fokozható, hiszen grafikusok a világ minden tájáról olvassák a rovatot.

PRAE.HU: Mit gondolsz a hazai gyerekkönyv-illusztráció helyzetéről, összevetve más országokéval? Korábban úgy nyilatkoztál, hogy nagyon jónak és színvonalasnak tartod, de van, akitől még érdemes lenne tanulnunk.

Az emlegetett francia könyvekre gondolhattam akkor. Vagy a távol-keletiekre. Ott is vannak gyönyörű dolgok. De szerintem rendben van a hazai illusztráció, rengeteg szép könyv van és rengeteg jó illusztrátor. A kislányom könyvespolcán bőven van magyar cím és végre már nem csak a saját gyerekkorom kedvencei. Azt hiszem, nekik már új klasszikusaik lesznek.

PRAE.HU: Külföldi példaképeid közt első helyen szoktad említeni Dick Brunát. Mit emelnél ki az ő munkáiból?

Az alkotói hozzáállása fogott meg nagyon. Mindig rácsodálkozom, hogy mennyire kevés eszközzel ragadja meg a lényeget. Egyfajta piktogram rendszert épített fel a figuráiból, amihez még inkább hozzáad az állandó színek használata. Én is ilyesmire törekedtem a pixeleimmel. Bármi kiemelhető az életművéből, minden kifogástalan. Még a korai zsengéi is csúcsminőségűek. Persze a Miffy nyuszi a legemblematikusabb tőle, ez egyértelmű.

PRAE.HU: Célod, hogy az oktatásban is részt vegyél? Kapsz visszajelzést fiataloktól?

Nem célom az oktatásban részt venni, erre nem érzek késztetést. Ha hatással vagyok a fiatalokra, annak örülök, de nem törekszem erre. Bár kaptam már pozitív visszajelzéseket a világ minden tájáról. Néha megesik, hogy hozzáfűzök valamit egy képhez és az alkotó megírja, hogy rajong a munkáimért. Ez mindig meglep, de hazudnék, ha azt mondanám, nem esik jól.

 

Fotó: Bach Máté, prae.hu művészeti portál

Comments are closed.