Boldoczki Gábor

0
AKINEK KRYSZTOF PENDERECKI IS KOMPONÁLT
Interjú Boldoczki Gáborral pályakezdésről, menedzsmentről, a művészi felelősségvállalásról
Szerző: Mészáros Marina
Boldoczki Gábor Junior Prima díjas, Bartók-Pásztory-díjas és Liszt Ferenc-díjas trombitaművész. Repertoárja a barokktól a kortárs zenéig terjed, mindig a sokszínűségre törekszik. Pályaválasztását nem kapkodta el, már a Zeneakadémia növendéke volt, amikor végleg eldöntötte: szólista szeretne lenni. Azóta neves zenekarok élén rendszeresen lép fel világhírű koncerttermekben, albumokat készít, tanít, a Junior Prima díj zsűrijének tagja. Küldetésének és felelősségének érzi a trombitarepertoár szélesítését, számos kortárs zeneszerző komponált vagy épp komponál neki ‒ de közvetetten a felnövekvő generáció számára is ‒ darabot.

PRAE.HU: Mik azok a meghatározó események az életedben és a karrieredben, amelyekre fordulópontként tekintesz?

Kilencévesen kezdtem trombitálni, édesapám (Boldoczki Sándor trombitatanár, a szerk.) volt az első tanárom. Nagyon szerettem vele együtt gyakorolni, együtt dolgozni. Tulajdonképpen édesapám szerettette meg velem először a zenét. Kitérnék arra, hogy szerintem nagyon fontos minden gyereknek bármilyen hangszeren egy picit tanulni, játszani, ugyanis a zenetanulás olyan impulzusokat ad az agynak, amit más területekről nem kaphat meg. Mindenféle komolyabb távlati cél nélkül kezdtem el zenét tanulni, először zongorázni, majd trombitálni. Tizennégy évesen kellett dönteni, hogy a zene irányába vagy inkább a gimnáziumba szeretnék-e menni, de tulajdonképpen húszéves koromban volt az igazi fordulópont, nagyon későn. Már a Zeneakadémia hallgatója voltam, amikor az első nemzetközi trombitaversenyen részt vettem ‒ Genfben ‒, ahol harmadik helyezett lettem. Épp a huszadik születésnapomon volt a díjkiosztó és akkor, aznap este döntöttem el, hogy zenész, illetve trombitaművész szeretnék lenni.

PRAE.HU: Milyen képzésben részesültél?

Édesapámmal Kiskőrösön indultak a zenei tanulmányok, majd Budapesten a Weiner Leó Zeneművészeti Szakgimnáziumban folytatódtak, később a Zeneakadémia hallgatója voltam. A nemzetközi versenyeken találkoztam Reinhold Friedrichhel, akinél mindenképpen szerettem volna tanulni. Húsz-huszonegy éves voltam, amikor részt vettem ezeken a nemzetközi megmérettetéseken, ő többször ült a zsűriben, de akkor úgy éreztem még, hogy itthon szeretném először befejezni a tanulmányaimat a Zeneakadémián. Így a zeneakadémiai diploma után tanultam nála négy évet Németországban.

PRAE.HU: Kit tartasz meghatározó mesterednek? Milyen egy jó mester?

Sok mindenki segített a pályafutásom alatt. Először édesapám. De Kis András nevét is szeretném megemlíteni, aki a szakközépiskolában tizennégytől tizennyolc éves koromig tanított, ami nagyon meghatározó időszak a zenetanulásban. Ekkor nagyon sokat lehet fejlődni, illetve a négy év el is tud szaladni gyorsan, eredménytelenül. Tehát ez, a felnőtté válás időszaka fontos periódus volt, és Kis Andrástól nemcsak zeneileg, hanem morálisan is sokat tanulhattam. A zeneakadémiai évek is meghatározóak voltak, illetve Reinhold Friedrichnél is különleges négy évet tölthettem. Itt már abszolút a trombitára lehetett koncentrálni ‒ mivel nem voltak más tantárgyak ‒ és ekkoriban indultak el a szólókoncertek is. Ez szintén egy nagyon szép időszak volt. Feltétlenül szeretném megemlíteni Maurice Andrét is, ő egy legenda, karizmatikus zenész, fantasztikus trombitás, akit nagyon szeretett a közönség. Mi is az ő felvételein nőttünk fel, úgy indult egy reggel a kollégiumi szobában, hogy meghallgattuk egy trombitaversenyének valamelyik tételét, és ezzel is záródott a nap. Óriási élmény volt találkozni vele Párizsban a nemzetközi trombitaversenyen (amit aztán megnyertem). Később személyesen is beszélhettem vele, illetve végül még közös koncertélményben is részem lehetett. Maurice André olyan karizmatikus egyéniség volt, aki a trombitahangjával és muzikalitásával mindig elbűvölte a közönségét.

Milyen egy igazi mester? Nagyon izgalmas kérdés. 2010 óta tanítok a Zeneakadémián, nagyon szeretek tanítani. Mindig is voltak, akik megkerestek, hogy szeretnének valamit eljátszani, mert épp egy próbajátékra, fontos koncertre vagy éppen versenyre készülnek. Nagyon szeretek a növendékekkel dolgozni, átadni nekik a saját tapasztalataimat, élményeimet, amelyeket a koncertszínpadon megélhetek. Nagyon felelősségteljes munkának tartom a tanítást. Örömteli munka fiatalokkal dolgozni és művészetről, zenéről beszélgetni velük.

PRAE.HU: Mint említetted, a diplomaszerzés óta tanítasz is a Zeneakadémián. Fontosnak tartod az intézményes képzést a szakmán belül?

A zenetanulásnál a legfontosabb kérdés a tanárválasztás. Ahol a legjobb tanár van, oda kell menni, mert az a döntő. Természetesen a főtárgy órák mellett, szélesebb ismeretek is szükségesek. Ilyen szempontból a Zeneakadémia nagy múltú, fantasztikus intézmény. Mellesleg gyönyörűszép épület is. Minden alkalom nagy megtiszteltetés, amikor oda tanárként vagy az esti koncert szólistájaként beléphetek. Fontos nevelő hatása van a közösségnek, amikor a Zeneakadémia növendéke voltam, nemcsak a tanároktól, hanem egymástól is nagyon sokat tanultunk, és minden esti koncerten ott voltunk.

PRAE.HU: Van-e valami, amit hiányolsz a magyar zenei képzésből?

A Zeneakadémián jól működnek a dolgok, a magyar zenei képzés pedig világszinvonalú. Emellett külföldi tanulmányokat mindenkinek nagyon javaslok. A növendékeim Erasmus program keretében előbb-utóbb külföldön is tanulnak egy-két félévet. Ez sok szempontból nagyon fontos: a nyelvtanulás, kapcsolatok építése, más népek kultúrájának, zenei hagyományának megismerése. Minden növendék, aki visszatér utána a Zeneakadémia falai közé, az itthoni jólétet is sokkal inkább megbecsüli.

PRAE.HU: Zenészként és szólistaként mi a legmérvadóbb az érvényesülés szempontjából? Egy díjnak, egy nemzetközi versenyen elért helyezésnek van szerepe ebben, vagy inkább a kapcsolati tőke a lényeges?

Húsz-harminc-negyven évvel ezelőtt sokkal könnyebb volt szólistává válni. Régebben egy nemzetközi versenyen elért jó helyezés után beindulhatott egy szólókarrier. Most nagyon sok jó zenész van, és abból, hogy valaki egy nemzetközi versenyen eredményes, nem következik egy sikeres szólókarrier. A minőség a legfontosabb dolog, szakmailag nagyon magas szinten kell lenni. Egy nemzetközi verseny kiváló cél, ami a mindennapi munkát motiválni tudja: nagy hajtóerő. Természetesen az önéletrajzban is jól mutatnak a nemzetközi helyezések. Az ember szakmailag rengeteget fejlődik a felkészülési folyamat és a verseny alatt, kialakít kapcsolatokat, de alapvetően egy karrierhez különleges adottságú szólista és nagyon komoly menedzsment kell.

PRAE.HU: Ezek szerint Te is dolgozol együtt menedzsmentcégekkel. Itthon és külföldön is?

A párizsi Maurice André Nemzetközi Trombitaverseny után ismerhettem meg a menedzseremet, aki abban az időben még Maurice Andréval dolgozott.

PRAE.HU: Rendszeresen koncertezel világhírű koncerttermekben népszerű zenekarokkal. Hogyan találtad meg ezeket a külföldi lehetőségeket?

Az én dolgom a kreatív tevékenység, tehát én találom ki a koncertműsort, a saját repertoáromat. Természetesen elképzeléseim vannak, hogy kivel szeretném az adott műsort eljátszani. Ezután a menedzsment kezébe kerül ez az ötlet, aki kapcsolatba lép az adott zenekarral, majd kialakulnak a kölcsönös vélemények, hogy hova melyik program passzolhat be, esetleg hol mire van érdeklődés, a közönség mit hallgat szívesen.

PRAE.HU: Előfordul, hogy zenekar keres meg Téged?

Természetesen igen. Törekszem arra, hogy sokszínű legyen a repertoárom. A barokk és klasszikus versenyművek mellett egyre inkább fontos szerepet játszik a kortárs zene is a mindennapok gyakorlásában és a koncertekre való felkészülésben. Felelősséget is érzek az iránt, hogy a mai zeneszerzőket motiváljam arra, hogy a trombita számára darabokat komponáljanak. Itt is fontos szerepet tölt be egy menedzsment, aki aztán ezeket az ötleteket továbbítja a megfelelő zenekarokhoz.

PRAE.HU: Említetted, hogy számos kortárs zeneszerző komponált már Neked darabot. Hogyan történik pontosan egy ilyen együttműködés?

Fontos a személyes találkozás, e-mailen, telefonon ez nem működik. Egy zeneszerzőt is inspirálni kell, impulzusra van szükség. Személyes találkozás után lobban ki egy szikra, hogy milyen érdekes lenne egy adott művésznek egy adott darabot megkomponálni. Pendereckivel is nagyon izgalmas és megtisztelő volt ez a találkozás: elvittem hozzá hat különböző trombitát, szordínókat, mindegyiken játszottam neki. Mindent tudott egyébként a trombitáról, hogy egy-egy trombita hangjának milyen karaktere van, de mégis az, hogy az én kezemben hogy szól, olyan impulzus volt számára, ami befolyásolhatta a kompozíciót. Mindig nagyon izgalmas, amikor készül egy új darab, a zeneszerző elképzelése alapján, de nyilván az adott művésztől inspirálva.

PRAE.HU: Ezek szerint ezt úgy kell elképzelni, hogy megtörtént a személyes találkozó Pendereckivel, játszottál neki, ő pedig egy idő után felvette veled újra a kapcsolatot már a darab elkészülte után, vagy az egész mű alkotási folyamatában részt vettél?

Pendereckinél nyolc évig tartott a folyamat. Először Bécsben, a Musikvereinben találkoztunk, ugyanis Joseph Haydn Trombitaversenyéhez Penderecki kadenciákat komponált. Én ezt úgy szerettem volna a koncerten eljátszani, hogy előtte találkozom a mesterrel, akinek eljátszom a kadenciákat. Ekkor merült fel bennem, hogy Pendereckinek huszonöt versenyműve van már, de még nem volt köztük egy trombitaverseny sem. A bemutató előtt három hónappal egy januári napon volt egy személyes találkozónk ‒ ekkor vittem el hozzá a hangszereket ‒, ezután három hét alatt megkomponálta a darabot, amit májusban már be is mutattunk.

PRAE.HU: Mit jelent számodra a siker?

Egy ajándék, ha valakinek olyan munkája van, amit szeret csinálni. Rengeteg munka és rendszeres gyakorlás szükséges ahhoz, hogy a koncerten remek produkció jöhessen létre. A visszajelzés mindig nagyon fontos, és mindenkinek jól esik a dicséret, ami a mindennapi, sokszor monoton munkát motiválni tudja.

PRAE.HU: Mit szeretnél még elérni? Mik a terveid a jövőre nézve?

Tulajdonképpen ugyanezt folytatni. Elégedett vagyok a szakmai pályámmal, életutammal. Nagyon várom, hogy újra beindulhasson a koncertélet, hogy közönség előtt játszhassunk. Továbbra is szeretnék tanítani, albumokat, lemezfelvételeket készíteni. Kortárs zeneszerzők darabjainak a bemutatói előtt állok, köztük magyar zeneszerzők is vannak: Malek Miklós, Wolf Péter, valamint Dubrovay László Trombitaversenyét fogom bemutatni, illetve Eötvös Péter komponál ezekben a pillanatokban egy trombita-orgona szonátát. Izgatottan várom ezeket a bemutatókat.

 

Fotó: Marco Borggreve

Comments are closed.