Helyi tapasztalatok - lokális vonatkozás­rendszer

Barda Beáta és Szabó György

SZGY: Korábban könnyebb volt megtalálni a közönséghez való kapcsolódást, és az kimondottan izgalmas kérdés ma, hogyan lehet létrehozni ezt az összeköttetést.

BB: Ma már sokkal több kulturális lehetőség van egy estére, mint korábban. Szavalhatom egy barátomnak, hogy jöjjön el szombat este, mert valami fantasztikus dolgot fog látni, de aznap van a Titanic Filmfesztivál, egy jó koncert az A38-on, egy még jobb komolyzenei koncert a Müpában.

Barda Beáta és Szabó György

SZGY: Az a dunaPart kapcsán is egy nagy kérdés, hogy azok a művészek, akik Magyarországon élnek, hogyan tudnak bekapcsolódni az együttműködésekbe, turnékba, mivel nincs céltudatos állami támogatás az exportban. És a kiköltözés is komoly kérdés lehet. Meg kell ugrani dolgokat, amelyek mögött nincs állami koncepció.

Táncban előfordulnak kisebb produkciós kezdeményezések, mint a SÍN és a Műhely Alapítvány, színházban én ezt nem igazán látom, de lehet, hogy Bea ki tud egészíteni. Táncban most több a lehetőség, nemcsak a külföldi bemutatók terén, hanem az egyéni munkalehetőség tekintetében is. Pedig úgy tűnik, hogy ezek a kis produkciós kezdeményezések egy járható út megteremtésének fontos eszközei. Nemcsak arra lennének jók, hogy külföldre menjenek társulatok, hanem mi is könnyebben tudnánk együtt működni velük.

BB: Ilyennek indult a Jurányi is. A színháznak valamivel szélesebb a spektruma, például a Manna is sok mindent csinál, csak kicsi az a határmezsgye, ahol kapcsolódni tudunk az ő tevékenységükhöz.

Balog József

Azt is látni kell, hogy Szeged tud lokális centrumként működni, de mondjuk Németországból nézve már nehéz versenyezni például a Trafóval. (…)

Ráadásul én a magyar partnereket is folyamatosan játszatni akartam nálunk, azon túl, hogy ez feltétele is volt a működési engedélynek. (…)

El is vagyunk maradva a nyugat-európai trendekhez képest, nehéz kiugrani az alkotóknak. És ez a lemaradás még behozhatatlanabb egy olyan fél-periférián, mint Szeged, hiszen még Budapesten is nehéz. Oda is kellett például a Trafó és Szabó György mint igazgató, illetve olyan közvetítőemberek, mint a Goda Gábor, Hudi László, Nagy József.

Barda Beáta és Szabó György

Probléma, hogy a Trafó tulajdonképpen állami feladatot vesz át ezzel, mintha minisztériumként működne, ami egyrészt nagyon nagy teher, másrészt azért nem jó, mert így túlságosan meghatározó a szerepünk. Annak ellenére is, hogy a döntéseket egy kuratórium hozza. Probléma az is, hogy nincs egy olyan rendszer, ami segítené ezek után a sikeres produkciók utóéletét. Sajnos soha nem tudott hatékony együttműködés kialakulni a dunaPart kapcsán sem a magyar intézetek hálózatával, amelynek a magyar kultúra exportját kellene támogatnia.

BB: Fontos lenne, hogy legyen erre is egy alap Magyarországon. Így jobban is hívnák a magyar előadásokat. Ha hozzánk jön például egy flamand előadás, akkor annak a költségeit általában egy flamand alap fizeti.

Ráadásul sokszor szimultán zajlanak három-négynapos rendezvények Európában, amelyek bizonyos tekintetben mégiscsak versenyeznek egymással. Mi annyit tudunk ígérni az ide látogató külföldieknek, hogy megvesszük a jegyeket az előadásokra. Ez akkor kezdett nagyon fontos lenni, mikor bejött a TAO, mert nyomást jelentett a jegyeladás. Idén együttműködünk a Független Előadó-Művészeti Szövetséggel, aki pályázott magánalapokhoz támogatásért.

Barda Beáta és Szabó György

BB:Ilyennek indult a Jurányi is. A színháznak valamivel szélesebb a spektruma, például a Manna is sok mindent csinál, csak kicsi az a határmezsgye, ahol kapcsolódni tudunk az ő tevékenységükhöz.

Pilinger Erzsébet

Átalakultak azok a struktúrák, amelyek a nyilvánosságot jelentették korábban. A jelenlegi televíziós-rádiós struktúrák nem alkalmasak arra, hogy a kortárs művészet közvetítői legyenek. Majdnem azt mondtam, hogy a média nem kíváncsi, de inkább azt mondom, hogy nem alkalmas. Én elsősorban az osztrák, a német és a svájci médiát követem, kismértékben az angol média egyes szekvenciáit, de ez az elzárkózás, ami itthon, Magyarországon van, egyikre sem jellemző. Ennek az a hátránya, hogy az a réteg, ami az új közönség lehetne, a hagyományos médiából nem kapja meg a kellő információt. Mindez nagyon komolyan befolyásolja a galéria forgalmát, de természetesen nem bénítja meg, hiszen a művészeti-szakmai, kulturális lapok – mind a nyomtatott, mind az online változatban működők – sokrétűen és naprakészen tudósítanak. (…)

A kereslet az érdeklődéstől függ, és aki nagyon érdeklődik, az megtalálja a módját annak, hogy műgyűjtő lehessen. Vannak olyan műgyűjtők, akik nem feltétlenül rendelkeznek óriási összegek felett, mégis koherens és nagyon izgalmas gyűjteményt tudtak létrehozni. Magyarországon kevés ilyen van, de ha azt nézzük, hogy ez milyen pici közeg, milyen pici piac, és milyen pici ország, akkor ennek tükrében nagyon izgalmas pozíciók alakultak ki.