Pálfi György – Hatás-hatásesztétika

0

A film egyben ipar is, aminek muszáj figyelembe venni a nézőjét. Természetesen el lehet felejtkezni a nézőről – én nem szoktam. Nekem nagyon fontos, hogy tudjam, kiknek gyártok filmet, ahogyan az is, hogy az adott film úgy legyen megmunkálva, hogy ne érhesse igaztalan kritika – értem ezalatt azt, hogy az alkotói szándék legyen következetes, és derüljön ki egyértelműen a filmből. Nem szeretem viszont önmagamat ismételni.

PRAE.HU: A filmjeid nagyon sokfelé jártak világszerte. Van arról tapasztalatod, hogy a különböző közegből, kulturális háttérből érkező emberek eltérően reagáltak volna az egyes filmjeidre?

Egyértelműen igen. A Taxidermia a mediterrán térségben megy nagyon, máshol is szeretik, de Mexikótól Olaszországig egyenesen rajonganak érte. A Szabadesést Kelet-Európán kívül nemigen tudták értelmezni. Ezt a fajta groteszket – Mrozektől Örkényig – ebben a töménységben nem bírta feldolgozni sem a Nyugat, sem a Kelet, csak itt jelent valamit igazán, ebben a régióban. Érdekes látni, hogy az angolszász film- és sorozatiparnak köszönhetően a protestáns kultúrából kinövő, kicsit absztrakt, angolszász humor lett egyeduralkodó. Úgy látom, hogy mára felnőtt egy olyan generáció, akik csak ezt a típusú humort ismerik, szemben az elmúlt nemzedékek vaskos, de szellemes, a pc-kultúrába nem éppen beleillő, de mélyen igazmondó humorával. Ha egy filmet angolszász piacra szeretnél eladni, szinte lehetetlen a humor oldaláról megfogni, mert számukra az csaknem teljesen értelmezhetetlen.

 

 

Comments are closed.