A zenei alapképzés után a Bartók Béla Konzervatórium zeneszerzés szakára jártam, majd 18 évesen kimentem Bécsbe, és az ottani zeneakadémián diplomáztam zeneszerzésből, illetve karmesteri szakon egyaránt.
Bár döntő fontosságú, hogy Bécsben végeztem egyetemet, a magyarországi alap- és középfokú képzésemnek is óriási jelentőséget tulajdonítok. A Kodály-módszer szerint tanultam meg a zene legalapvetőbb elemeit, és szerintem aki ebben a szisztémában nő fel, annak a zenei alapok a vérévé válnak, úgy, ahogyan sehol máshol a világon. Mindmáig érzem, hogy ez nagyon sokat segített és segít. A konzervatóriumban pedig Kocsár Miklósnál tanultam zeneszerzést, aki már a rendszerváltás környékén is intenzíven közvetítette felénk a nyugati zenei kultúrát, holott akkor még nem érhetett el minket annak teljes spektruma.
PRAE.HU: Fontosnak tartja az iskolát a művészeti ágának képzésében?
Az igazi iskola nem a zeneakadémiákon kezdődik, hanem a praxisban. Amit az iskolában elméletben megtanulunk, az nagyon fontos, de a gyakorlatban sokszor egész másképpen működik. Természetes, hogy bizonyos alapokat el kell sajátítani az összes szakmában, de az igazán hasznos ismereteket az ember munka közben szerzi meg. Talán ez a karmesterségre hatványozottan érvényes. Olyan alapok, amik az embernek elsőre eszébe jutnak egy karmesterről, például hogy üti a taktust, elég hamar megtanulhatók, de nem ez a művészet. Bizonyos mesterségbeli sémákat be lehet gyakorolni ‒ hogyan adunk egy belépést, hogyan mutatjuk a pianót ‒, de amikor az ember kilép a nagybetűs szakmai életbe, akkor ezek vajmi kevés szerepet játszanak: a helyüket sajátságos mozdulatok, személyes zenei elképzelések veszik át, amelyek egyébként már diákkorban megmutatkoznak. A nyelvtanuláshoz tudnám hasonlítani a folyamatot, az ember előveheti a nyelvkönyvet, forgathatja, de akkor fogja valóban elsajátítani a nyelvet, ha kimegy az adott országba, ahol lehetősége nyílik anyanyelvi közegben sokat használni.
Comments are closed.