Az ügynökségek nagyon szelektívek, és nem lehet hozzájuk csak úgy bejelentkezni, hogy legyenek szívesek felvenni az istállójukba. A zenei világban ráadásul különösen nagy szerepet játszanak abban, hogy művészeik bekerüljenek a szakma vérkeringésébe, hiszen léteznek olyan zenekarok, akik kizárólag ügynökségeken keresztül kérnek fel karmestereket és szólistákat, de betegség vagy lemondás esetén is a menedzserektől kérnek tanácsot a beugró művészre. A bécsi éveim végén volt egy ügynökség, akik eljöttek a zárókoncertemre, és utána meghívtak beszélgetni. Azt hittem, megérkeztem, most pedig jön a karrier. De csak kérdezgettek, aztán eltűntek; nemsokára megint felbukkantak, majd ismét eltűntek. Távolról figyelemmel kísérték a munkámat, de szó sem volt arról, hogy együttműködést akartak volna kezdeményezni velem. Két évig nem történt semmi ez ügyben, csak dolgoztam. Aztán több másik ügynökség is fordult felém hasonló érdeklődéssel: rajta voltam a radarjukon, de nem vettek fel. Az után a bizonyos francia verseny után még több konkrétumot nem hozó kontaktust létesítettek velem, majd jött a fordulat. A Londoni Szimfonikus Zenekar 2012-ben beválasztott számtalan jelentkező közül egy mesterkurzusára, amit egy akkor még élő karmesteróriás, Sir Colin Davis tartott. Gondoltam, meghívom az összes ügynökséget, akikkel kapcsolatban álltam, hogy nézzék meg, hol tartok, hiszen a legnagyobb ügynökségeknek mind Londonban van a székhelye. Eljöttek mind, és meglátták egymást: kiderült számukra, hogy mindegyikük miattam volt ott. A kurzus is nagyon jól sikerült, de ez a részemről ártalmatlannak gondolt stratégiai húzás is meghozta az eredményét. Másnap négy nagy ügynökség szerződése landolt a postafiókomban, az aláírásomra várva. Komolyan el kellett gondolkodnom, kit válasszak, ezért utánanéztem mindegyik ügynökségnek és tanácsokat kértem. Egy héttel később nyertem el életem első állását ugyanitt, Londonban, az Angol Nemzeti Operában, akkor kérdeztem meg Edward Gardnert, az intézmény zeneigazgatóját, hogy ő mit tenne a helyemben. Visszakérdezett, hogy miért nem csatlakozom ahhoz az ügynökséghez, amelyik őt is képviseli. Ez volt az álmom, hiszen az Askonas Holt azokkal a karmesterekkel dolgozik, akiket a legnagyobbra tartok a szakmában, de nem értettem, hogyan volna ez lehetséges, amikor még soha nem álltunk kapcsolatban. Gardner beszélt velük, eléjük tárta a helyzetet, és néhány napra rá aláírtuk a szerződést. Jelenleg 9 éve vagyok a művészük. Mint minden hosszú távú emberi és szakmai kapcsolatba, ebbe az együttműködésbe is sok munkát kell fektetni kölcsönösen, hiszen fiatal művészként az ember ebihalként kerül be a cápák közé. Visszanézve viszont látom, hogy ezek az érett, kölcsönös bizalmon alapuló szakmai együttműködések bizonyulnak hosszú távon a leggyümölcsözőbbeknek, és alapvetően befolyásolják az ember magabiztosságát.
Comments are closed.