Balog Dóra

PRAE.HU: Első ránézésre úgy tűnik, három központja van az életednek: Budapest, Marosvásárhely és Svájc. Helytálló ez a kép?

Időrendben stimmel, Budapestről indultam, aztán azért mentem el innen, mert éveken keresztül nem sikerült bejutnom a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, és közeledett az a pont, amikor már túlléptem volna a korhatárt. Marosvásárhelyen a bachelor képzést végeztem el, és ennyivel le is zárult az a korszak. Azután pedig valóban Svájc jött. Budapest olyan szempontból központ, hogy itt él a családom, barátaim, viszont szakmailag nem igazán sikerült visszacsatlakoznom. Próbálkoztam filmekkel is, benne vagyok a casting ügynökségek katalógusaiban, színházban is voltam meghallgatásokon, de valahogy nem jött össze.

PRAE.HU: Vagyis ha valaki külföldre költözik, azzal szakmailag el is vágta magát itthon?

Nem tudom, ez lehet egyénfüggő. Egy ideig nagyon meglepett, hogy németül több munkát kaptam, mint az anyanyelvemen, a szülővárosomban.

PRAE.HU: Az említett helyeken nemcsak dolgoztál, hanem tanultál is, ezek művészeti egyetemek voltak, kivéve Budapestet, ahol a Budapesti Gazdasági Főiskolára (ma már Egyetem) jártál. Ez még a fiatalos útkeresés része volt?

Valamelyest talán szokásosnak nevezhető menete volt ez a dolgoknak, vagyis általános iskolás koromig tudtam, hogy színésznő akarok lenni, aztán elterelődtem erről az útról, és még a gimnázium befejezésekor sem mertem bevallani magamnak, hogy mi is lenne az igazi célom. Ezért elmentem a külkereskedelmi karra, aztán ott erősödött meg bennem az az érzés, hogy a színészet lenne jó út nekem.

PRAE.HU: Amikor a honlapodat és az önéletrajzodat megláttam, azt gondoltam, van valami ritkán tapasztalható precizitás és tudatosság az önmenedzselésedben. Ez esetleg ennek a képzésnek a hozománya volt?

Nem hiszem, inkább olyanokat hoztam onnan, hogy ha belépsz egy terembe, hogyan tudod eladni azt a kicsit, amit tudsz úgy, hogy nagyon soknak tűnjön. Illetve azt a hozzáállást, hogy tényleg mindent meg lehet csinálni. Aminek egyébként rossz oldalai is vannak, de jól is lehet használni.

PRAE.HU: Fontosnak tartod az intézményes művészeti képzést? Szükséges ahhoz, hogy érvényesülni tudjon az ember?

Szerintem igen, két szempontból is. Egyrészt komolyabban vesznek, ha ott van az önéletrajzodban, hogy elvégeztél egy egyetemet. Másrészt szükség van arra, hogy az ember minél több tapasztalatot szerezzen, minél több rendezővel dolgozzon, minél több csapdába essen bele és másszon ki belőle, és az egyetem erre nagyon jó hely. Mindezt sokkal nehezebb végzettség nélkül összeszedni.

Nagyon fontos, hogy az ember tapasztalatot szerezzen külföldön, szerintem kevesen gondolkodnak abban, hogy külföldön végezzék a BA képzést. De akár csak fél évre is ki lehet menni Erasmus ösztöndíjjal.

PRAE.HU: Te magad is tanítasz.

Igen, nagyon szeretem, lehetőségem van arra, hogy mindent, amiről azt gondolom, hogy rosszul csináltak az én tanáraim, azokat én megpróbáljam jól csinálni. Én azt képviselem, hogy nem kell kicsinálni a színésznövendékeket. Jó lenne elmozdulni attól a tendenciától, ami sok művésztanárra jellemző, hogy mivel őt ütötték régen, ő is üt.

PRAE.HU: Attól tartok, még ma sem lehetnek túl jók az arányok e tekintetben.

Az egyik legnagyobb kulturális különbség Svájcban az volt, hogy én azzal az alapvetéssel érkeztem oda, hogy akkor vagy jó színész, ha nem vagy problémás. Ha megcsinálod, amit a rendező mond, nem kérdezel sokat, nincs olyan ötleted, amit mindenképpen szeretnél belerakni az előadásba. Én ezt ki is tudtam szolgálni, viszont Svájcban ez egy olyan viselkedésforma, amit nem is értenek. Az volt az első, hogy megkérdezték, én mit gondolok az adott dologról. Meg is voltam illetődve ettől. Idő kellett, hogy megértsem, hogy ott lehet vitázni, és az a cél, hogy a legjobb dolog csiszolódjon ki a helyzetből.

PRAE.HU: Alakult ki mester-tanítvány viszonyod valakivel?

Egy workshopon találkoztam Susan Batsonnal, aki a Berlinale alatt tartott egy ötnapos kurzust, és aki hasonlókat gondolt fontosnak és értékesnek, mint én. Szóval én őt mondanám, de ez nem egy személyes mester-kapcsolat volt, viszont a legtöbbet tőle tanultam.

PRAE.HU: Említetted a német nyelvtudást, angolul is nagyon jól beszélsz, játszol is mindkét nyelven. A nyelvtanulás tudatos pont volt a nemzetközi karrier építésében?

Nem, igazából engem eléggé terelgettek a szüleim, és ennek volt a nyelvtanulás egy hasznos ága. Német kéttannyelvűbe jártam gimnáziumba, és az adott egy nagyon jó alapot. Angolt is külön tanároknál tanultam. Ezt sikerült tovább vinnem. Szerintem az angoltudásnak alapnak kéne lennie mindenkinek, hogy lehessen nyitni. Azért az angolt mondom, mert Németországban, Svájcban is beszél mindenki angolul.

PRAE.HU: A nyelvtudáson túl mi szükséges az önmenedzseléshez? Milyen lehetőségei lehetnek ma egy fiatalnak?

Nagy különbségek vannak, Svájcban és Németországban sokkal inkább intézményesített a casting, a munkaadás menete. Magyarországon kevésbé tudni, hogyan zajlanak ezek a folyamatok; esetleg valaki látott valamiben, tetszett neki, és ezért elhív. De tudatosan tenni valamit a karriered érdekében sokkal nehezebb. Kint ennek megvan a menete, lehet tudni, hogy milyen önéletrajzodnak kell lennie, milyen videót kell csinálnod magadról, amivel tudsz jelentkezni, megvan, hogy ezeket hova kell elküldeni. Sokkal többet tudok tenni tudatosan, és ez jó érzés, nincs az a tehetetlenség és várakozás, hogy majd hátha lát valaki valamiben, és megtetszem neki.

PRAE.HU: Ehhez az is hozzátartozhat, hogy Magyarországon kisebb közegről beszélhetünk, ahol mindenki mindenkit ismer?

Szerintem ez is egy múltból hozott működésmód. Itthon többször is belefutottam abba, hogy nem az volt a lényeg, hogy a legjobbat vegyék fel a munkára. Inkább az egyszerűség vagy a pénz volt a szempont, vagyis például jobb lehet egyetemistát felvenni, mert neki lehet kevesebbet fizetni. Külföldön inkább azt veszik fel, aki a legjobb a szerepre, és nyitottabbak az újdonságokra, új emberekre.

PRAE.HU: Érdekes, mert közben meg úgy tűnik, hogy túlképzés van, ezért nehezebb munkát kapnia a fiataloknak.

Szerintem mindig túlképzés volt. Ha csak az állami intézményeket nézzük, évente végez legalább egy színészosztály, de nem megy el minden évben egy osztálynyi színész a szakmából. Talán olyan pozitívuma lehet ennek, hogy új utakat kell keresni, új színházi lehetőségeket szülhet a kényszer.

PRAE.HU: Útkeresés közben viszont nehezebb megteremteni az anyagi biztonságot.

Ez mindig aktuális probléma. Svájcban viszont nagyon sok a lehetőség. Sokan azt csinálják, hogy heti két napot dolgoznak például egy irodában, és a maradék időben pedig színészkednek. Az álláskiírások is eszerint vannak, van 100%-os, 50%-os, 20%-os kategória. Jobb esetben sikerül valami olyan elfoglaltságot találni a színészkedés mellé, amit legalább annyira szeretsz. Nekem ez a tanítás és a life-coaching. Így legalább nincs rajtam nyomás színészként, nem vagyok rákényszerítve, hogy kellemetlen produkciókba is menjek szerepelni, különben éhen halok.

PRAE.HU: Ebben a rendszerben mit tehetnek hozzá az ember előrejutásához a fesztiválok, pályázatok, ajánlások?

A fesztiválok menetébe kevésbé látok bele, az ajánlás biztos működik. A színházak rengeteg önéletrajzot kapnak, nyilván jót tesz, ha hallottak már rólad valakitől.

PRAE.HU: Nemcsak színházban játszol, hanem filmekben is. Ez két külön út, vagy az egyik hozta a másikat?

Teljesen külön utak, és más-más dolgokat is követelnek. A filmes lehetőségekhez az kell, hogy legyen egy demóanyagod. Az elején persze az a kérdés, hogy honnan szerezz olyan jó munkákat, amelyekből ezt összerakhatod. Mert hiába forgatsz a parkban egy jelenetet egy haverral, azon látszik, hogy nem az igazi. És ebből olyan helyzetek lesznek, hogy például Berlinben hirdet valaki főszerepet egy játékfilmre fizetés nélkül, és rengetegen odarepülnek, hogy egy hónapig ingyen dolgozhassanak, aztán azt az anyagot berakhassák a demójukba, és egyszer fizetős munkát kapjanak.

PRAE.HU: Befolyásolja a munkát, hogy hol dolgozol? Más hatással van a befogadóra a játékod a különböző területeken? Akarsz egyáltalán hatni?

Szerintem kigáncsolja magát, aki hatni szeretne. Az embernek a munkájával kell foglalkoznia, és ha az jól megy, akkor hatni fog. Az igaz, hogy különböző helyeken más követelmények vannak, mást tartanak fontosnak, és hozzátartozik a színészi munkához, hogy egy új helyen figyeld és megértsd, mit szeretnének tőled. Például játszottam a Tetthely című sorozat egy részében, és abban a hatalmas gépezetben az volt jó, ha az ember be tudott illeszkedni a helyére. De volt olyan munkám is, ahol arra volt igény, hogy a résztvevők minél többet adjanak önmagukból, bátran kísérletezzenek.

PRAE.HU: És a nyelvek közti váltogatás mennyire megy egyszerűen?

Nehezen megy, ráadásul a hároméves Marosvásárhelyi hatás befolyásolta az anyanyelvemet is, nemcsak új szavakat, új magánhangzókat is kezdtem használni. Erre jött rá a német, és úgy érzem, mintha egy köztes helyen lennék, ahonnan több nyelvhez elérek, de nincs egy alap, hanem egy kreatív kommunikáció zajlik. A nyelvváltásban az a nehéz, hogy ha ráállsz egyre, akkor arra trenírozod az agyad, hogy az minél jobban menjen.

PRAE.HU: Szerinted a média megfelelően foglalkozik a filmmel és a színházzal? Vannak különbségek a két ország között?

Arra nem annyira látok rá, hogy Magyarországon hogy megy. Úgy tűnik, a budapesti színházak rendszeresen jelen vannak, lehet tudni róluk. Svájcban a fesztiválokról vannak nagyobb hírek. Nehéz válaszolni, nem vagyok nagy médiafogyasztó.

Azt hiszem, sokaknak nincs a fejében, hogy az is egy szórakozási forma, hogy színházba menjenek. De ez megváltoztatható, és különösen fontos, hogy ne csak a fővárosi színházak legyenek előtérben.

PRAE.HU: És arra van rálátásod, hogy ezen belül jut-e elég figyelem a fiatalokra?

Leginkább azok kerülnek előtérbe, akik valamilyen intézményes keretek között kiemelkedők. Vagyis egy szűkebb rétegről beszélünk.

PRAE.HU: Mit tekintesz sikernek színésznőként?

Ha olyan produkciókban dolgozhatok, amikben hiszek, ahol örömet okoz a munka. Ez bármi lehet, valakinek ez egy monodrámát jelent, valakinek hollywoodi nagyprodukciót. Tanítani is ezért szeretek, teljesen feltölt, és nem szól bele senki.

PRAE.HU: Jönnél Magyarországra dolgozni, ha megkeresnének?

Persze! Főleg filmbe, mert az rövidebb munkafolyamat, és most már annyira gyökeret eresztettem Svájcban, hogy nehéz lenne hosszabb időre eljönni.