Gőz László

PRAE.HU: Mi mindennel foglalkozik a BMC?

Zenei információs központként indultunk, mert akkoriban a Zenei Tanács által fenntartott Magyar Zenei Információs Központ csak analóg alapon működött, és előbb az ő anyaguk digitalizálását vállaltuk el, majd teljes egészében átvettük a feladatukat. Ezután fokozatosan bővült a tevékenységi körünk: elkezdtünk könyvtárat működtetni, lemezeket kiadni, jazz-, klasszikus- és kortárszenei koncerteket tartani, fesztiválokat, versenyeket, kurzusokat és ismeretterjesztő előadásokat szervezni, mindezeket a nonprofit vagy egyenesen veszteséges tevékenységeket pedig külsős és üzleti rendezvények lebonyolításából finanszíroztuk. 2013-ban készült el a jelenlegi székhelyünk a Mátyás utcában, amelyre azért volt szükségünk, hogy végre minden tevékenységünknek egyazon épület adhasson otthont. Most tehát van egy 300 fős koncerthelyszínünk, egy 100 fős könyvtári és szükség esetén koncerttermünk, egy 150 fős jazzklubunk, az Opus, hang- és képstúdióink, kis kamaratermeink, próbatermeink, irodáink és vendégszobák a külföldi művészek számára.

PRAE.HU: Mi szükséges egy ilyen nagy vállalkozás elindításához és fennmaradásához?

Nagyon fontos a tiszta, követhető, egyértelmű, időtől független tartalom. Amit mi csinálunk, az nem olyan termék, amely ma még létezik, de holnap már elavultnak fog számítani. Elengedhetetlen az elkötelezettség is. Nálunk nagyon szerencsés a helyzet, mert a legtöbb kollégám 15-20 éve velem dolgozik, és a folyamatos egyeztetésünk alapján ők viszik a házat; távol áll tőlem a felettesi magatartás.

A BMC magántulajdonú cég, aminek megvannak a maga előnyei és hátrányai is. Az előnye, hogy így lehet a legnagyobb teret adni a mindenkori politikától független, személyes döntéseknek, a hátránya, hogy a finanszírozást nehezebb biztosítani, márpedig a biztos pénzügyi háttér is alapvető egy intézmény fenntartásához. A forgalmunk 25-30%-a származik állami támogatásból, a többit magunk teremtjük elő a már említett külsős és üzleti rendezvényekből.

PRAE.HU: Miért fontos, hogy ennyi ágazatban aktívak legyenek?

Azok a műfajok és tevékenységi körök, amelyeket mi művelünk, nagyon közel állnak egymáshoz, szinte elválaszthatatlanok, egyik hozta magával a másikat. Elkezdtünk információkat gyűjteni magyar zeneszerzők darabjairól, és kiderült, hogy még a jelentős művek többsége sem jelent meg lemezen – a feladat egyre csak nőtt. Persze nem lenne muszáj ilyen tág tevékenységi körrel működni, sok példa van az ellenkezőjére is. Zenei információs központból például több tíz működik szerte a világon, de rajtunk kívül mindegyik állami intézmény, és egy bizonyos feladatra szakosodik; az International Association of Music Information Centres nevezetű szervezet fogja össze őket. Úgy látom ugyanakkor, hogy a BMC-re jellemző soksávos gondolkodásmódnak nagy szerepe volt abban, hogy nemzetközileg is jegyzett intézménnyé váljunk. Számos lemezünk nyert díjat, és koncerthelyszínként is rengeteg megkeresést kapunk külföldről.

PRAE.HU: Külföldön léteznek hasonlóan sokoldalú intézmények, akár olyanok, amelyek mintául szolgáltak a BMC számára?

Magánintézmény nincs túl sok, legfeljebb kisebb koncertterem vagy jazzklub. Londonban működik egy hasonló kaliberű magánintézmény, a Kings Place. A BMC-nek az IRCAM (Institut de Recherche et Coordination Acoustique/Musique) adta a legfőbb mintát, ahol 20-21. századi zenével foglalkoznak, és kutatóközpontot, információs központot, koncerttermet és könyvtárat működtetnek egy helyen. Nem sokkal a megnyitása után jártam ott, és már akkor megfogalmazódott bennem, hogy jó volna itthon is valami hasonlót létrehozni. Ami a legnagyobb ritkaságnak számít nálunk, az szerintem a jazz és a klasszikus zene ilyen fokú közelsége. Koncertek szintjén még csak-csak fellelhetők olyan intézmények, amelyek mindkettőt befogadják, de lemezkiadás terén alig, holott gyakran előfordul, hogy egy zenész vagy zeneszerző koncertteljesítménye, életműve mindkét területet átfogja. Az ECM lemezkiadó az egyik, amely ugyanazt képviseli, mint mi. Számomra azért is olyan természetes a két műfaj szoros érintkezése, mert jazz-zenészként, majd 30 évig tanárként dolgoztam, miközben tagja voltam több kortárs zenét játszó együttesnek, például a 180-as csoportnak.

PRAE.HU: Hogyan, milyen szempontok szerint választja ki a BMC-ben fellépő művészeket és együtteseket, illetve azokat, akikkel felvételt készítenek?

Ez nagyon hosszú folyamat. Egyszerűbb azt megmondani, mi nem fér bele a BMC zenei arculatába, amikor valakit kiválasztunk: nem kell, hogy az illető sztár legyen, nem fontos, hogy mennyien jönnek majd be a koncertre, vagy mennyit fogunk eladni abból a lemezből. Populáris zenével nem foglalkozunk, mert az túlnyomórészt bizniszalapú iparág; nincs ezzel semmi bajunk, mi is eladtunk korábban több százezer filmzenei felvételt, hogy a megélhetésünket biztosítsuk, és költhessünk a kortárs és klasszikus zenére. Az elsődleges szempont az, hogy a művészi színvonal illeszkedjen a BMC profiljához. A válogatást megkönnyíti, hogy sok fiatal zenész itt a könyvtárban kezdi el a művészi működését, vagy az általunk szervezett versenyen indul el a pályája, így személyesen is megismerjük őt. A magyar jazzszcénát teljes mértékben átlátjuk, és van rezidens zenekarunk is, a Modern Art Orchestra. Gyakran beérkező hanganyagok alapján választunk, ha az felkelti az érdeklődésünket, akkor kezdetét veheti az egyeztetés és a közös munka. Kotta alapján lemezkiadók nem szoktak tárgyalni; nem lenne lehetetlen, de nem szokás. Néhány művészi produktumból pár hónap alatt lemez lesz, míg más művek éveket várnak arra, hogy a megfelelő projekt keretében eljuthassanak a kiadásig. A BMC kifejezetten régimódinak mondható abban a tekintetben, hogy bár a hagyományos lemezkiadást egyre inkább visszaszorítja a streamingszolgáltatások elterjedése, és mi is elérhetővé tesszük a felvételeinket ezeken az online felületeken, évi 10-12 lemezt még mindig megjelentetünk hagyományos CD formátumban. Egy lemez megjelentetésének kétféle oka lehet: az előadó(k) személye és művészi kvalitása, vagy a feljátszandó mű.

Magyarországon nagyon kevés kiadóhoz fordulhatnak a jazz-, kortárs és klasszikus zenészek, nagyjából 10-15 kis kiadó működik itthon, így minket is sok fiatal keres meg tervekkel. A zenészeknek fontos, hogy egy adott pillanatban rögzítsék a művészi állapotukat, hogy hol is tartanak. Ahhoz tudnám ezt hasonlítani, mint amikor egy festő összeválogatja néhány képét és kiállítja őket, vagy amikor egy író befejezi egy regényét, és a világ elé tárja azt. Sok esetben ezek a gesztusok egy művészi korszak lezárását jelentik. A zenészeknél ilyen célt szolgál a hangfelvétel: létrehoznak egy maradandó művészi alkotást.

Igyekszünk a magyar művészekre és zeneszerzőkre koncentrálni, de vannak olyan produkciók is, főleg jazzben, amelyeknek semmi magyar vonatkozása nincs, csak éppen olyan nagyságrendűek, hogy lehetetlen rájuk nemet mondani. Ez azért is izgalmassá és sokszínűvé teszi a munkánkat, mert az amerikai és az európai jazz már eltérő irányba tart: vannak köztük érintkezési pontok, de alapvetően másfajta hangzás- és formanyelvvel dolgoznak.

PRAE.HU: Arra rálát, hogy a külföldi intézmények milyen logika alapján hívnak meg magyar zenészeket?

Ezt nem lehet így megmondani. Egyes zenészek rendszeresen fellépnek a legismertebb és legjelentősebb helyeken, míg mások hiába képviselnek ugyanilyen zenei minőséget, nem hívják meg őket. Minden intézménynek megvan a maga működési struktúrája és elvrendszere, amelyhez tartja magát.

PRAE.HU: Hogyan képzeljük el a BMC nemzetközi kapcsolatait?

Intézményekkel és művészekkel egyaránt kapcsolatban állunk. Sok esetben a művészek hozzák a már létező kapcsolataikat más intézményekkel, vagy fordítva. Nagy segítségünkre vannak a különféle szervezetek, mint például az European Jazz Network, amely nagyon élő és erős szövetség, több száz tagja között a legjelentősebb jazzfesztiválok, klubok és információs központok is megtalálhatóak. Számomra legalább ugyanilyen fontos azonban, hogy – miközben az azonosságokat lehetőleg kerüljük – a hazai intézményekkel ne menjünk el egymás mellett. A Kurtág-évfordulókat mind a Müpával és a Zeneakadémiával közösen szerveztük, és nem lesz ez másként a közelgő Ligeti-megemlékezésnél sem. Két olyan helyzet is segíti a nemzetközi érvényesülésünket, amit nem szándékosan alakítottunk így. Az egyik, hogy már régen hozzánk költözött Kurtág György és néhai felesége, Márta – szó szerint kinyitották a világhírű előadók nappalijába vezető utat, nemcsak ők viszik a hírünket világszerte, hanem a jelenlétük idevonzza a művészeket. Hogy konkrét példát is mondjak, 2018 novemberében, még a világpremier előtt, itt tartották meg Kurtág operájának első próbáit. A közönség számára természetesen nem lehetett nyitott az esemény, de azokban a napokban a fél zenei és sajtóvilág megjelent a BMC-ben. A másik az, hogy nálunk lelt otthonra az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány. A házban ez az egyetlen cég, amelyet nem mi alapítottunk, és óriási megtiszteltetés, hogy velük dolgozhatunk; természetesen ingyen biztosítunk nekik mindent, ők pedig hozzásegítenek minket a nemzetközi jelenléthez.

Eötvös Péter műveinek ráadásul a BMC Records a hivatalos és egyetlen lemezkiadója, és ha kiadunk egy új felvételt, az számos cikket generál, amelyekkel szintén bekerülünk újabb és újabb szakmai körökbe.

PRAE.HU: A BMC kiemelt célja, hogy a fiatal magyar tehetségeket és a magyar zenét külföldön is megismertesse. Milyen taktikákkal lehet ezt megvalósítani a gyakorlatban?

Az elsődleges módja a lemezkiadás, hiszen az átjut minden határon, különösen, mióta a felvételeket elektronikus úton is lehet terjeszteni. A másik módja a zenei információs központ, azon belül kiemelten a műadatbázis fenntartása, amely internetkapcsolattal bárhonnan könnyen elérhető, naprakész forrásanyagot képez a magyar zenei élet szereplőiről. Megmondani sajnos nem tudjuk, hova kit hívjanak meg vagy mit játsszanak, csak ajánlásokat tehetünk, illetve a felvételek és információk terjesztésével segíthetjük a választást. Fontos leszögezni, hogy a BMC nem menedzsmentiroda: bár számos produkciót hoztunk létre producerként, nem foglalkozunk azzal, hogy más koncerthelyszíneknek eladjuk a művészeinket.

PRAE.HU: Mennyire figyelik a kereslet és kínálat viszonyát?

Felelőtlenség lenne, ha egyáltalán nem figyelnénk. Visszaigazolásnak számít, hogy hányan vettek vagy hallgattak meg egy lemezt, hányan jöttek be egy koncertre. Nem vagyok szomorú, ha kevesen, de boldoggá tesz, ha sokan. Egy jazzklub vagy klasszikus zenei koncertterem fenntartása mindenképpen veszteséges: az ember fűt, világít, enni ad a vendégeknek, tiszteletdíjat fizet a művészeknek, mindehhez képest a jegyárak alacsonyak… Számunkra a tartalom minősége áll mindenek felett; ha a művészeti programjaink nem termelnek pénzt, az majdhogynem mindegy, mert máshonnan teremtjük elő az anyagi forrásainkat. Ez egy finom mérlegtechnika, olyasmi, mint az órajavítás, az extrém kilengéseket igyekszünk elkerülni.

A következő projektünk a ház kibővítése egy kortárs és barokk operák befogadására is alkalmas színpaddal, aminek tavasszal remélhetőleg neki is állhatunk. Amikor megépült a BMC, sokan kérdezték, hogy minek, mert a város nem fogja elbírni, képtelen lesz ellátni közönséggel. Az elmúlt 9 év rácáfolt az aggodalmakra. Nem az a célunk, hogy bárkinek is a sarkára lépjünk, kiszorítsuk a budapesti zenei életből, hanem az, hogy behozzunk olyan színeket, amelyek ritkán jelennek meg itt. Emellett azt is szeretném elérni, hogy a BMC mint kulturális egység elbonthatatlan legyen, a mindenkori vezetés akarja és tegyen érte, hogy fennmaradjon. Mivel nem állami akaratból született intézmény vagyunk, a jövőnk bizonytalanabb, mint mondjuk a Zeneakadémiáé vagy a Müpáé, többet kell letennünk az asztalra azért, hogy fennmaradjunk. Sokszor eszembe jut egy jó példa a fennmaradás biztosítására. Párizsban a Théâtre de la Huchette 1957 óta majdnem minden nap műsorára tűzi Ionescu Kopasz énekesnő című darabját. Az elmúlt 65 évben a több mint 20.000 előadást 2 millió ember látta. Ez egy kicsi, mindössze 87 fős színház, de ma ugyanazt jelenti a színházkedvelők számára, mint egy átlagos turistának az Eiffel-torony vagy a Notre-Dame.

PRAE.HU: Van marketingstratégiájuk?

Van, de nem lövünk túl vele a helyszín nagyságán és karakterén. Nem 1000 fős termeket kell nap mint nap megtöltenünk; az a törzsközönség, aki rendszeresen látogatja a BMC-t, rutinszerű utakon könnyen elérhető. Nem véletlen, hogy óriásplakátokon sohasem lehet velünk találkozni. Interneten, közösségi médiában, saját kiadású füzetekben és nyomdai lapokban elhelyezett hirdetésekkel informáljuk a hallgatókat. A populáris műfajoknak és a hétköznapi termékeknek másra van szüksége, de az a fajta marketing, amit a szomszédban, a Corvinuson tanítanak, itt nem élne meg. A művészet speciális áru, én a könyvkiadás területén is azt a tendenciát látom, hogy a vállalatoknak van egy előre megtervezett kommunikációs stratégiájuk, amin nem nagyon változtatnak, mert több anyagi befektetés árán sem tudják azzal arányosan növelni a vásárlóközönséget. Ha megépül az operaszínpadunk, persze lehet, hogy változtatnunk kell majd.

PRAE.HU: A vezetői ízlés mennyiben alakítja a BMC profilját?

Nyilván nem lehetne letagadni, hogy alakítja, de egyrészt sok érdeklődési köröm van, másrészt a döntések mindig a kollégákkal közösen születnek. Lehet, hogy valamilyen zenét nem szeretek hallgatni, de az azt előadó zenész teljesítményét, tehetségét attól még tudom értékelni. Nekem az volt a legnagyobb álmom, hogy a BMC a zenészek birodalma legyen. Mindent beletettünk, amire csak szükségük lehet ahhoz, hogy otthon érezzék magukat: körülmények, technika, kényelem, rugalmasság. Az aznap esti fellépőnk a világ legfontosabb személye számunkra, akkor is, ha éppen rossz napja van.

Kapunk visszajelzéseket arról, hogy ez az álom megvalósult: nemrég például Tabea Zimmermann írt egy e-mailt, amelyben megköszönte az itt szerzett élményeket, Víkingur Ólafsson pedig, amikor legutóbb Magyarországon járt, csak úgy beállított hozzánk, majdnem egész nap zongorázott Kurtágnak a nagyteremben, aztán végigjárta a házat, és nem is hitte el, hogy egy ilyen intézmény létezhet egyáltalán a világon.

Fotó: Oláh Gergely Máté, prae.hu művészeti portál