Deák Dániel – Belső és külső hatások – ízlések – szempontok

0

A Daazo.com alapvetően hobbinak indult, semmilyen pályázat nem volt a fejünkben, fogalmunk sem volt az egészről, azt sem tudtuk, milyen cégformák léteznek, de ahogy az imént említettem, hamar elkezdett minket foglalkoztatni, hogyan lehetne anyagilag fenntarthatóvá tenni. Nyilván ismertük az internetes sikersztorikat, ahogyan két egyetemista megcsinálta a Yahoo!-t vagy a Google-t, és nagyon jól bele tudtunk képzelni magunkat ebbe a szerepbe. De ez nekünk inkább játék volt, minket akkor a filmkészítés érdekelt. Egy idő után persze már nézegettük a lehetőségeket, és sokan segítettek is megtalálni ezeket. Hogy miért lett nemzetközi a Daazo? Mindkettőnk számára nagyon fullasztónak tűnt akkor a magyar film provincializmusa, és azt gondoltuk, sokkal vagányabb, ha kifelé tudunk kommunikálni. Talán éppen ez volt az igazi oka a Daazo megalapításának.

Comments are closed.