Barda Beáta és Szabó György – Kommunikáció

0

PRAE.HU: Amellett, hogy színes a Trafó repertoárja, van tánc, színház, újcirkusz, zene, vizuális művészetek, kapcsolódnak hozzá díjak, galéria, színházi nevelés. Fontos, hogy a művészeti ágak különböző szegmensei összeérjenek?

BB: Szerintem egyre jobban elmosódnak a határok, ami kommunikációs és definíciós problémát jelent nekünk. Az is fontos lenne, hogy ezek a közönségben is összeérjenek. Az az érzésem, hogy elég szegmentált a közönségünk.

PRAE.HU: Erre le szeretnék csapni, gonosz módon: azt mondtad egy jurányis interjúban, a befogadóhelyeknek jobban kellene definiálniuk magukat, hogy ne ugyanazok játsszanak például a Jurányiban, a Szkénében, a Trafóban.

BB: Fontos, hogy legyen a helyeknek arculata, de ezen már az interjú óta túlléptünk szerintem, az idő ezt a szándékot elmosta. Persze mindenki dolgozik azon, hogy pontosan meghatározza magát, ez a helynek és a közönségnek is fontos, mert tudják, mit várhatnak az adott helyen.

SZGY: Két nehezen kezelhető folyamat van. Az egyik, hogy mikor a Trafó indult, nem volt ilyen nagy kínálat. Korábban volt egy éhség a közönségben minden előadás iránt, ma már szelektálhatnak. Ebből adódóan megkezdődik a szétválás, azt mondhatja valaki, hogy efelé vagy afelé orientálódik. A néző elbizonytalanodik, nehezebbé válik a döntés. Az alkotó pedig azt gondolhatja, akkor válhat izgalmassá neki a világ, vagy ő a világ számára, ha sok mindent csinál, elhagyja a bevett formákat, sokfelé dolgozik. A műfaji meghatározások értelmetlenné válnak, és így egy intézménynek is nehezebb kommunikálnia. Ezt a két tendenciát összehozni ma elképesztő kihívás. Ráadásul felgyorsultak ezek a folyamatok, de ez az irdatlan tempó szerintem lassulni fog.

Comments are closed.