Szerintem ez még a rendszerváltás előtti időknek az egyik következménye. Kiépült egy komoly színházi struktúra, olcsó jegyekkel, mert a pártvezetésnek is fontos volt, hogy ezekre a zárt és könnyebben ellenőrizhető terekbe beengedjék az embereket. Ennek kialakult egy tradíciója, melynek következményeképpen a színházba járás „automatizmusára” még a rendszerváltás után sokáig alapozhattak a színházak. Idővel észrevették, hogy ez nem megy, kiöregedett egy generáció, amelyiknek automatikus volt a színházba járás, és jött egy újabb, amelyiknek egyáltalán nem az. A Trafó élen járt ebben, Szabó György nemzetközi példákból kiindulva nagyon hamar hozta a közönségkapcsolat és a marketing lehetőségeit. Talán azért is, mert ő mozog a legkeményebb terepen a nemzetközi, kortárs előadó-művészetben. Amit ő szolgáltat, arra nincsen automatikus igény, azt valahogy meg kell teremteni. A legalapvetőbb annak tudatosítása, hogy mára nem automatikus a színházba járás.
Először is azt kell leszögezni, hogy Magyarországon kívül mindenhol van komolyan vehető közmédia, amely pártpolitikától függetlenül szolgáltat, és tematikusan foglalkozik a kultúra, azon belül a művészetek kérdésével is. Ezekre a műsorokra ráadásul van közönségigény is. Magyarországon azt tapasztalom, hogy a művészettel való foglalkozás végletesen a bulvár felé fordult. Kizárólag a sztárolás megy, maga a művészet kiszorult a tömegmédiából.
Comments are closed.