PRAE.HU: Számos nemzetközi kiállításon és rezidenciaprogramon szerepeltél, könyveidet is különböző külföldi kiadók publikálták. Mennyire befolyásolja a munkádat az, hogy éppen hol laksz és dolgozol?
Egyre inkább befolyásol, méghozzá pozitív értelemben. Bár gyakorlatilag minden nap felmerül a kérdés, hogy külföldre kellene költözni a családommal, de aztán nem tudunk válaszolni a hova? miért? mikor? mennyi időre? miből? kérdésekre. Így hát megint maradunk még egy napig. Másnap pedig ismét felmerülnek ugyanezek a kételyek. Ez egy évek óta tartó, éppen induló emigráció, de persze nincsenek összecsomagolva a bőröndök. Nagyjából a new york-i rezidenciaprogrammal egy időben jött az a felismerés, hogy azok a helyek, amelyek a költözésen gondolkodva elsőre felmerülnek, már amúgy is telítettek. Párizs, Berlin, London, New York… rengeteg galéria, temérdek művész. Ez természetesen izgalmas, ugyanakkor nehezítő körülmény is. Számomra egyelőre érdekesebb kihívás Közép-Kelet-Európában élő művészként sikeresnek lenni külföldön, mint kiköltözni és beállni abba a sorba, ahol én lennék a százezer-egyedik Kelet-Európából érkező ismeretlen. Mindezt végiggondolva úgy döntöttem, hogy akkor már inkább tudatosan használom ezt az adottságot a művészetemben. Munkáim esztétikájában megjelenik a kelet-európaiság, ami egy kicsit balkános ízű, egy picit olyan szerencsétlen, szedett-vedett. Ez nem egy felvett dolog, hanem az őszinte elfogadása annak, hogy honnan jövök, és hol készítem a munkáimat. Nem próbálok betagozódni semmilyen nyugat-európai trendbe. Persze azok önkéntelenül is eljutnak ide és hatással vannak a művészetre, de nem érdemes egy az egyben másolni őket. Büszkének kell lenni és megpróbálni használni a helyben meglévő adottságokat. Ezek egyáltalán nem rosszabbak, legfeljebb mások – csak nem mindig látjuk az előnyöket.
Comments are closed.